Amikor a múlt hét derekán először olvastam el Bush-elnök bektatási beszédét, első reflexként Karinthy Frigyes Így írtok ti című irodalmi persziflázs-kötete kattant be. Abban is a Költőcske (Szabolcska) Mihály irályát tollhegyre tűző vers-paródia egyetlen sora: „Nincsen benne semmi, de / Az legalább érthető.”
KIMARADT SZAVAK. A Bush-beszédben nem szerepelt az a szó, hogy „Irak”, ahol vasárnap lezárt határok mögött kell(ene) választásokat tartani. Ha sikerül is, nem vet véget a fokozatosan polgárháborúvá duzzadó fegyveres ellenállásnak. (Vagy terrorhadjáratnak, vagy az iszlámon belüli vallásháborúnak síiták és szunniták között. Attól függően, hogy ki és honnan nézi.)
A választás nem oldja meg Amerika – és személyesen az elnök – legnagyobb dilemmáját sem: azt, hogy már fokozatosan ki kellene vonni a csapatokat, de nem lehet. Hiszen a teljes káosz útjában ma már csak az amerikai katonai jelenlét áll. A csapatok távozása esetén lehetetlen győzelemmé kozmetikázni az iraki akciót. Márpedig ez feltétele annak, hogy a második Bush-kormányzat folytassa a „Közép-Kelet demokratizálásának” becézett intervenciós politikát.
A folytatást ma az garantálja, hogy Rumsfeld, az iraki kudarc legfőbb felelőse a Pentagon élén maradt az új kormányban is. Ez egyben azt is jelenti, hogy a „közép-keleti misszió” elvi alapjait kidolgozó neokonzervatívok pozíciói ott érintetlenek maradtak. (Talán az „Európa” szó is ezért hiányzott Bush beszédéből.)
Egyetlen olyan szó akadt, amelynek az említését senki sem várta, és kimaradását senki nem hiányolta. Mégis: a Bush-beszéd óta ez kavarta fel az amerikai és nemzetközi politikát. Ez a szó: Irán. Az amerikai álláspont szerint Irán atomfegyver gyártására alkalmas technológia kifejlesztésén dolgozik. Teherán tagad, állítja, a kutatások csak békés célokat szolgálnak. A lehetséges kompromisszumról egy német-francia-angol EU-trió hónapok óta tárgyal Teheránnal.
Ebbe a helyzetbe csapott le villámként a New Yorker című hetilap cikke (szerző: Seymour Hersh, Amerika egyik hírneves tényfeltáró újságírója, az Abu Graib börtön kínzásbotrányának leleplezője). A január 16-án, négy nappal Bush beiktatása előtt megjelent Hersh-cikk szerint amerikai különleges osztagok működnek Iránban. Feltérképezik „azokat a rakétabázisokat, amelyeket precíziós légi csapásokkal, vagy kommandós akciókkal el lehet pusztítani”. A szerző (Pentagon-információkra hivatkozva) úgy véli, hogy ez egy Irán elleni katonai akció előkészítését szolgálja.
Másnap Dan Bartlett elnöki tanácsadó cáfolt, kijelentvén: a cikk „tömve van pontatlanságokkal”, és az elnök továbbra is a „diplomáciai megoldás fontosságát hangsúlyozza, de soha nem volt olyan elnök, aki egy történelmi fordulat idején lesöpörte volna az asztalról a katonai megoldást”. Január 18-án maga az elnök nyilatkozott: reménykedik a vita békés megoldásában, de – úgymond – az egyéb opciókat is nyitva tartja. Végül 20-án reggel Cheney alelnök – néhány órával ismételt beiktatása előtt – Iránt a világ első számú veszélygócának nevezte, majd egy kérdésre így válaszolt: „Irán célja Izrael elpusztítása. Ezért végül Izrael úgy dönthet, hogy elsőként cselekszik.”
ÖSSZEFÉRHETETLENSÉG. A Bush-kurzus legnagyobb hatalmú méltóságainak szavai után megállapítható, hogy a Fehér Házban igenis van „Irán-opció”. Ráadásként:
1. Cheney képtelen helyzetbe kergeti Izraelt, rontja a palesztin-izraeli kiegyezés esélyeit és érveket ad a terrorista szervezetek (köztük az Irán által támogatott Hezbollah) kezébe.
2. Aláaknázza az EU-trió tárgyalási esélyeit. 3. Elidegeníti a brit kormányt, Irak ügyében Amerika egyetlen komoly európai szövetségesét. (Straw brit külügyminiszter már „amerikai kardcsörtetésről beszélt.)
Minderre pedig felteszi az elvakultság koronáját, hogy vasárnap a Bush-Cheney duó Irakban a síita elit kezébe adná a kormányt – miközben az Irán elleni fegyveres opciót fontolgatja. Mintha nem tudná, hogy Irán az iszlám síita ágának hatalmi bázisa. A két akció teljesen összeférhetetlen.
Irodalmi utalással kezdtem; azzal is fejezném be. Ami történik, az felidézi Theodore Dreiser híres regényének címét: Amerikai tragédia. Mert a dolog legmélyén elsősorban az.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
