Szórakozás

Nem engedték fel a repülőre, mert rokkant

A nő azt állítja, hogy a fapados, EasyJet légitársaság az állapota miatt nem engedte fel a repülőre.

„A kapitány utasítására és az utasok tiltakozása ellenére, a légikísérő nem engedett be a gépbe arra hivatkozva, hogy nem tudok körbefordulni magamtól” – mondta nő, aki deréktól lefelé mozgásképtelen.

Az asszony Genfbe akart utazni. „Aki félretette a jegyemet, közölte az EasyJet-tel, hogy deréktól lefelé béna vagyok, azok meg nyugtázták ezt. Akkor milyen alapon tiltották meg az utolsó percben, hogy repüljek?”- nyilatkozta az asszony. Mint mesélte, az eset másnapján a fia kísérte el, hogy egy másik EasyJet géppel repüljön, de a társaság az új jegyért is elkérte a pénzt.
„Az európai szabályozás kötelezi a társaságot, hogy szükséghelyzetben kiürítsük a gépet másfél percen belül. Ezért a társaság joggal kér fel bárkit, akinek szüksége van kísérőre, hogy gondoskodjon erről, a maga és az utasok biztonsága érdekében” – mondta az EasyJet szóvivője az AFP-nak. Elisabeth Le Gall szerint valami félreértés lehetet a jegyfoglalásnál.

A mostanihoz hasonló eset történt júliusban, akkor is az EasyJet-tel. Akkor egy mozgássérült férfi állította, hogy nem engedték fel a Biarritz-ból Párizsba tartó gépre, mert nem volt kísérője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik