Belföld

Hamarosan kiderül, hogyan zajlott a trafikmutyi

Pénteken átadja a fejlesztési tárca a dohánykoncessziós pályázati anyagokat a DK-nak, eleget téve annak a jogerős ítéletnek, amely a párt által, közérdekű adatok kiadása miatt indított perben született - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerdán az MTI-vel.

Tudatták: a dohánykoncessziós pályázatokat elbírálók nevét a tárca a Fővárosi Ítélőtábla által korábban előírt határidőn belül átadta Molnár Csabának, a DK alelnökének. Megkezdték a mintegy 15 ezer pályázat dokumentumainak másolását is, a személyes adatok kitakarásával.

Mivel ez a munka befejeződött, a dokumentumok pénteken átadhatók, ezzel a tárca az ítéletben foglalt minden kötelezettségének eleget tesz – olvasható a közleményben.

Tudatták azt is: bár a másolás díja a kérelmezőt terhelné, a jelentős költség megtérítéséről a tárca lemond. A minisztérium közleményében arra is kitér, hogy a nemdohányzók védelme és fiatalkorúak dohányzásának visszaszorítása érdekében bevezetett intézkedések elérték a várt hatást: míg 2013. július 1. előtt a fiatalkorúak 58 százaléka juthatott dohánytermékhez, a legutóbbi adatok szerint már alig 12 százalékuk.

A DK tavaly április végén jelentette be, hogy közérdekű adatkéréssel fordulnak az illetékes miniszterhez, akitől azt kérik, hogy tegye közzé, milyen körülmények között, milyen szempontok alapján döntöttek a pályázatokról. Varju László (DK) korábbi országgyűlési képviselő 2013 júniusában számolt be arról, hogy az ügyészség a feljelentésük nyomán elrendelte a nyomozást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik