Belföld

Megrongálták a DK-irodát

„Már két hete cigányozunk, szavazzon ránk!” – ezt fújták fel a Demokratikus Koalíció VIII. kerületi, Népszínház utcai irodájának ablakaira.

 Fotó: Instagram / ketfarkukutya

A párt – noha korábban mereven elutasító volt az ilyen megnyilvánulásokkal szemben – nemrég Pásztor Albert volt rendőrkapitányt jelölte Miskolcon polgármesternek. Pásztor korábban olyan kijelentéseket tett, hogy a rablások elkövetői mind cigányok voltak, noha a törvény tiltja a bűnelkövetők származásának nyilvántartását. A DK egyik korábbi SZDSZ-es képviselője, Eörsi Mátyás is tett olyan kijelentést, ami szerint a „romabűnözés” „statisztikailag létező” fogalom, bár ezért később bocsánatot kért.

Szombaton a Gyurcsány-párt tüntetésén a párt szimpatizánsai megverték Gulyás Márton aktivistát, aki egy „Cigányozás helyett baloldali megoldásokat!” tábla feltartásával próbált tiltakozni. Táskájába egy égő csikket is beledobtak. A párt szóvivője, Gréczy Zsolt azóta töretlenül próbálja azt a látszatot kelteni, hogy Gulyás az Együtt-PM provokátora, mert együtt látták a párt programszervezőjével. Úgy tudjuk, hogy a programszervezőt fenyegetések is érték Gréczy szavai miatt. A DK-szóvivő – bár nem látszik, hogy ez milyen összefüggésben van a szombaton történtekkel – azzal is foglalkozott, hogy az Együtt programszervezője korábban Tamás Gáspár Miklóssal egy pártban volt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik