Jóri András csütörtökön – beiktatása utáni első sajtóbeszélgetésén – egy újságírói kérdésre válaszolva elmondta: a PM-rendeletnek formai és tartalmi hibái vannak. Emlékeztetett rá, hogy a személyes adatokhoz fűződő jog alapjog, amelyek korlátozását csak törvényben lehet jogszerűen elrendelni, az adatkezelés részletes szabályait pedig nem lehet rendeletben rögzíteni.
További kifogása a rendelettel kapcsolatban, hogy bár a törvény szerint minden, a személyes adatok kezelését érintő jogszabálytervezetet be kellene mutatni véleményezésre az adatvédelmi biztosnak, ezt elmulasztotta a PM.
Jóri András kifogásolta azt is, hogy a rendelet indokolatlanul széles körben ír elő adatkezelést. Emellett az, hogy valaki pszichiátriai kezelés alatt áll, a biztos szerint mindenkivel előfordulhat, és – mint mondta – „ennek nem lehet köze ahhoz, hogy valaki egy közigazgatási szervnél webfejlesztőként működjön”.