Belföld

Kirekesztés = nem menő

prezi (prezi)
prezi (prezi)

Itt a Prezi, a Google és az espell új kezdeményezése. Lényegéban folytatják azt kampányt, amely tavaly új színt hozott a kisebbségek melletti küzdelembe. Most olyan személyes történeteket várnak, amelyekből kiderül, miért jó nyitottnak lenni.

Egy olyan országban, ahol a “cigánybűnözés” szó a mindennapi politikai kommunikáció része lehet, és ahol különösebb társadalmi felháborodás nélkül ölhetnek meg embereket csak azért, mert cigányok, nagy bajban van az, aki az előítéletek és a kirekesztés ellen emelne szót. Vagy másként: aki nyugatabbra szeretné terelni ezt az országot – ahol már elnök is lehet egy feketéből vagy épp polgármester egy melegből.

Magyarország még nagyon nem tart itt, és a helyzet az elmúlt években nemhogy javult volna, inkább romlott. A kisebbségek védelmére létrejött ilyen-olyan szervezetek nem tudtak áttörést hozni a közgondolkodásban, a cigányozás általánossá vált, a melegeket ugyanúgy utálják, mint 10 évvel ezelőtt, és nem lett könnyebb a munkakeresés a kerekesszékeseknek sem.

A civilszervezeket évek óta egy helyben topognak, pedig nem lehet azt mondani, hogy nem csinálnak semmit. Mindig elmondják, mik a problémák, mindig beszámolnak az atrocitásokról, és felhívják a figyelmet arra is, hogy a helyzet súlyosbodik.

Pozitív üzenet

Tavaly viszont valami megváltozott. A melegfelvonulás idején az eddig megszokott szereplők – melegjogi aktivisták, szélsőjobbos megmondóemberek, politikusok – mellé ugyanis három új belépett a képbe: a Google, a Prezi és az espell (egy magyar start-up cég), akik a többiekkel ellentétben nem arról beszéltek, hogy a helyzet mennyire rossz, hanem arról, hogy miért érné meg megszüntetni ezt az állapotot. Hogy nagyobbat profitálunk akkor, ha nem az előítéleteink alapján döntünk.

Hitvallásuk ez volt:

“Nyitottnak lenni megéri. Nyitott vállalatokként alapvető értéknek tekintjük, hogy munkatársainkat és partnereinket kizárólag tetteik és teljesítményük alapján ítéljük meg, tekintet nélkül életkorra, nemre, nemi identitásra, szexuális orientációra, nemzeti, etnikai hovatartozásra vagy származásra, politikai meggyőződésre, fizikai és egyéb adottságokra. Sikerünket annak is köszönhetjük, hogy nyitottak vagyunk. Nyitottak az új ötletekre, szokatlan megoldásokra, egymásra és a világra. Tudjuk, hogy hozzánk hasonlóan sokan nyitottak. A nyitottakvagyunk.hu-t azoknak a vállalatoknak, szervezeteknek és közösségeknek hoztuk létre, amelyek ezt együtt ki is szeretnék fejezni, hogy ezzel inspiráljanak másokat is.”

A három cég ezután arra kérte a szervezeteket, hogy csatlakozzanak mozgalmukhoz, és rövid időn belül meglehetősen sok, összesen mintegy 500 szervezet döntött így. A “Nyitottak vagyunk mozgalom” ezzel párhuzamosan bejelentette, hogy kamiont indít a melegfelvonuláson, amit szintén többen követtek.

A mozgalomnak köszönhetően elkezdték megmutatni magukat nemcsak a tojásdobálók, azok is, akik nem értenek egyet velük. És kiderült, hogy nagyon sokan vannak azok is, akik szerint a kirekesztés egyáltalán nem menő. A melegfelvonulás egyébként rekordot döntött, ekkora tömeg még soha nem volt.

Most történeteket várnak

A mozgalom most egy újabb kampánnyal jelentkezik, ezúttal arra kérnek mindenkit, aki csatlakozott, hogy mondja el saját történetét, amelyből kiderül, hogy miért jó, ha valaki nyitott.

“Arra kérjük a Nyitottak vagyunk-hoz csatlakozott több mint 500 céget, szervezetet és vállalatot, és arra bíztatunk mindenkit, aki szerint megéri nyitottnak lenni, hogy mondják el saját történeteiket. Történeteket, melyekből kiderült számukra, hogy megéri nem az előítéletekre hallgatni. A nyitottságnak számtalan arca van, és teljesen hétköznapi élethelyzetekben kerül elő. Abban hiszünk, hogy ezek a történetek inspirálnak másokat is.”

A kezdeményezés ugyanakkor nemcsak a cégeknek szól, bárki tölthet fel ilyen videót. Mint megtudtuk, a videókkal egyrészt azt szeretnék elérni, hogy azok, akiket hátrányosan megkülönböztetnek, lássák, hogy van egy nyitott és támogató közeg is. Másrészt abban bíznak, hogyha ezeket a videókat megnézik, akkor elgondolkodnak rajta, hogy érdemes-e gyűlölködniük. Egyben tovább szeretnék erősíteni az érzést, hogy nyitottnak lenni nem ciki, hanem menő.

Bár a mozgalom honlapján egyelőre többségben vannak azok a videók, amelyeken celebek mondják el a történetüket, a cél az, hogy minél több hétköznapi ember is csináljon ilyen videót, és terjessze is saját közösségi csatornáin. Így különösebb marketing nélkül érhet el az üzenet széles tömegeket.

A kezdeményezés egyébként offline programot is kínál, március 19-éig lesznek filmvetítések, és városnéző sétára is lehet menni. A programokról itt tájékozódhat:

Cinema City Aréna

http://cinemacity.hu/media/iti_cz/content/hu/downloads/Nyitottak_vagyunk_Cinema_City.jpg

budapestUNDERGUIDE
https://www.facebook.com/events/235861596617730/

Cirko-Gejzír Filmszínház
https://www.facebook.com/events/124800694381103/?source=1

Hosszúlépés. Járunk?
http://www.hosszulepes.org/event/details/pink-budapest-seta-2/

Ajánlott videó

Olvasói sztorik