Gazdaság

58,5 milliárdos hitelpályázatot írt ki a MÁV

A MÁV Rt. 58,5 milliárd forintos forgóeszközpótló hitel nyújtására írt ki pályázatot, amelyre kisebb bankok jelentkezését is várják.

A Közbeszerzési Értesítőben megjelent kiírás szerint az állami kezességvállalás mellett igénybe veendő, az éves működési költségek fedezésére szolgáló hitelt a társaság hét részben kívánja felvenni. Az első 4 milliárd forintos, és a második 6 milliárd forintos részt 59 hónapos futamidőre, a harmadik és negyedik szintén 4 és 6 milliárd forintos részt 71 hónapos futamidőre venné fel a kiírás szerint a társaság. Az ötödik 4 milliárd forintos és a hatodik 6 milliárd forintos szakasz futamideje 83 hónap lesz.Az utolsó, hetedik 28,5 milliárd forintos hitelösszeg futamideje 119 hónap. Utóbbi részösszeg tőketörlesztése 5 év türelmi idő után a hatodik évtől együttesen történik majd, míg a többi résznél a hiteltörlesztés a tőketörlesztés lejártakor egy összegben valósul meg.

Az 58,5 milliárd forintos hitelre szóló pályázatot azért írták ki több részletben, hogy a kisebb pénzintézetek is eséllyel pályázhassanak, tehát hogy nagyobb versenyt generáljanak – mondta az MTI-nek a MÁV Rt. sajtóosztályának munkatársa. Ezáltal magyar székhellyel nem rendelkező nemzetközi bankok számára is elérhető a tender.

A MÁV Rt. a tenderre olyan pályázók jelentkezését várja, akiknek hitelkihelyezés nyomán kapott kamatai és kamatjellegű bevételei 2004-ben elérték a 1,5 milliárd forintot, és az utóbbi 3 évben legalább 10 milliárd forint hitelkihelyezéssel rendelkeznek. A részvételi jelentkezések és az ajánlattétel határideje november 2-a.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik