Az elemzőknek igazuk lett abban, hogy a nap folyamán valamelyest erősödhet az index. Ez az erősödés zárásra + 452 pontos (2,22 százalék) emelkedést jelentett 20 858 pontos záróérték mellett. A főbb papírok mindegyike emelkedéssel zárt.
A nap nyertesei az olajpapírok tulajdonosai voltak, a Mol-részvények mintegy 5 milliárdos forgalom mellett 825 pontot (4,14 százalék) emelkedtek, és a nap végére 20 745 forinton fejezték be a kereskedést.
A Magyar Telekom papírjai ugyan nem érték el az egymilliárdos forgalmat, de 27 forintos (2,9 százalék) emelkedéssel 959 forintig tudtak javulni.
Az OTP is viszonylag jól teljesített: az elmúlt hét ijesztő folyamatai után ma 129 forintos (1,78 százalékos) javulással 7379 forinton zárta a kereskedést, mintegy 8,6 milliárd forintos forgalom mellett.
A gyógyszeripari papírok nem sokat tudtak javítani a múlt heti teljesítményükön, az EGIS alacsony forgalom mellett 1 százalékot javult, míg a Richter majdnem 3 milliárdos forgalommal csak 200 forinttal ér többet a pénteki záróárnál.
Nagy bukta után
Múlt hét végén, csütörtöktől kezdődően erőteljes negatív korrekció történt a BÉT-en. Összességében több mint 1500 ponttól búcsúzott el a piac, és a BUX a 20 ezer pontos szintet veszélyeztette. Az összes vezető részvény esett, nem is keveset, és a forgalom olyan kiugró volt, hogy egyes napokon meghaladta a 40 milliárd forintot, ami csak az orosz válság előtti időkre volt jellemző.
Elemzők a zuhanás okát abban látták, hogy a piacon jelenleg tőkekivonás folyik. Elsősorban a nemzetközi alapok azok, amelyek nagyobb mértékben adnak el részvényeket és állampapírokat. A portfolio.hu tőzsdei szakújság kiemelte, hogy a legutóbbi rendelkezésre álló adatok szerint (október 12-ei értéknap) 86,1 milliárd forinttal csökkent a külföldiek állampapír-állománya egyetlen nap alatt. A jelentős tőkekivonás jól magyarázza a forintgyengülést, ami az elmúlt hét második felét jellemezte – a hazai valuta az euróval szemben a 253 forintos szintet is elérte.
Ma a magyar nemzeti valuta árfolyama is erősödött: hétfőn egész nap a pénteki árfolyam felett állt. Az eurót hétfőn 251,60/70 forinton jegyezték, több mint egy forinttal gyengébben a 252,80/90 forintos pénteki árfolyamnál.
