Belföld

A Krétakör Alapítvány is razziától tartott

Az Ökotárs Alapítvány és a Demnet után a Krétakör Alapítvány irodájánál is megjelentek a hatóságok.

Hétfőn a Norvég Civil Támogatási Alapot kezelő szervezeteknél razziáztak a rendőrök. Házkutatást tartottak és lefoglalták az úgynevezett „Piszkos Tizenhármak” adatait – ez tizenhárom civil szervezetet jelent, amelyek a kormányzat szerint baloldali kötődésűek.

A Krétakör Alapítvány egyik önkéntese a Hír24-nek elmondta, hogy csütörtökön délután a szervezet Gönczy Pál utcai irodájával szemben kettő, a Vásárcsarnoknál további három rendőrautó jelent meg, az irodába nem mentek be a rendőrök. Az alapítvány munkatársai attól tartottak, hogy náluk is házkutatást tartanak.

Időközben a Krétakör Alapítvány munkatársától azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a rendőrök elmentek a helyszínről. Később rendőrségi forrásból úgy értesültünk, hogy nem az alapítványnál volt dolga a hatóságnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik