Belföld

Illegális pártfinanszírozással vádolják a civileket

Ez áll a Miniszterelnökség angol nyelvű közleményében és a kormányszóvivő is ezt mondta egy német lapnak.

„Nemrég kiderült, hogy az eredeti, kinyilvánított célokkal szemben – mint például a civil társadalom megerősítése –, az Ökotárs közvetlenül és közvetve is pártpolitikai célokra használta fel a Norvég Civil Alap támogatásait” – áll a magyar kormányzat angol nyelvű közleményében, melyet azután adtak ki, hogy Norvégia bírálta a magyar kormányt amiatt, hogy nagy erőkkel tartottak házkutatást hétfőn két érintett szervezetnél.

Kovács Zoltán, a magyar kormány nemzetközi szóvivője a Süddeutsche Zeitung német lapnak nyilatkozott. „Az Ökotárs által szétosztott pénzek egy része közvetve vagy közvetlenül pártpolitikai célokra fordítódott az országgyűlési választási kampányban” – idézte a Népszabadság Kovács szavait.

Móra Veronika, az Ökotárs Alapítvány igazgatója a Népszabadságnak azt mondta, hogy a Norvég Civil Alapból nemhogy pártnak, de még pártalapítványnak vagy közalapítványnak sem fizetnek ki támogatást. Ennek is annyi valóságalapja lehet, mint a korábbi állításoknak – vélte az igazgató.

Foltányi Zsuzsa, az Ökotárs korábbi igazgatója és alapítója azt mondta a 444-nek, hogy ők is csak tippelni tudnak, hogy mire gondol a kormány. Szerinte azért támadják őket, mert vannak olyan zöld civil szervezetek, melyeknek néhány tagjából az LMP párttá alakulásakor politikus lett, de ők akkor mind ki is léptek ezekből a szervezetekből.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik