Belföld

Nagyágyúk a bíróság előtt

Budapesten Dávid Ibolya, illetve Budaházy György, Győrben a cukros ügy adócsalói állnak bíróság elé.

Dávid Ibolyának és Herényi Károlynak azt rója fel az ügyészség, hogy titokban rögzített telefonbeszélgetések nyilvánosságra hozatalával visszalépésre kényszerítették az MDF 2008. szeptemberi tisztújításán elnökjelöltként indulni kívánó Almássy Kornélt. A vádlottak végig tagadták bűnösségüket, a Pesti Központi Kerületi Bíróság pedig két éve nem jogerősen fel is mentette őket. Tavaly januárban a Fővárosi Törvényszék hatályon kívül helyezte a döntést. A megismételt eljárásban, Dávid Ibolya és Herényi Károly ügyében Csányi Sándor is megszólalt a bíróságon. Az OTP elnök-vezérigazgatóját szembesítették az MDF korábbi elnökével. Dávid Ibolya és Csányi Sándor eltérően értékelte, zsarolás miatt távozott-e Almássy Kornél a pártból.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Budaházy György és társai ellen terrorcselekmény a vád. A büntetőper 2011 márciusában kezdődött. Budaházyt 2009 júniusában fogták el és helyezték előzetes letartóztatásba, mert a gyanú szerint 2007 elején létrehozta, majd vezette a Hunnia Mozgalom nevű csoportot azért, hogy országgyűlési képviselők elleni támadásokkal befolyásoljanak parlamenti döntéseket. A vád szerint a Budaházy György által vezetett csoport számos Molotov-koktélos, fegyveres támadást hajtott végre 2007-2009-ben kormánypártok székháza, kormánytagok és országgyűlési képviselők otthona ellen azért, hogy megfélemlítse a szocialista-szabad demokrata parlamenti többséget. A vádlottak többnyire tagadták bűnösségüket.

A Győri Törvényszék a cukros ügyként elhíresült büntetőügyben tanúk meghallgatásával folytatja a bizonyítási eljárást. A per az adóbevételt különösen nagy mértékben csökkentő adócsalás bűntette és más cselekmények miatt indult. Az ügyészség szerint a vádlottak a költségvetést milliárdokkal károsították meg azzal, hogy vagy nem fizették meg az áfát, vagy jogosulatlanul visszaigényelték azt.

Fotó: MTI/ Soós Lajos

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik