Az idei Technology Fast 50 első díját a lengyel független telekommunikációs szolgáltató, a Pro Futuro SA nyerte. 2000 óta a társaság árbevétele hihetetlen mértékben, 22 102 százalékkal nőtt. Ez az árbevétel növekedés hatszorosa a tavalyi győztes, a lengyel Merlin.com.pl. eredményének, amely az idén a tizenegyedik helyre futott be. A második helyezést 2933 százalékos árbevétel növekedéssel a Cleverlance érte el, amely az egyik legnagyobb technológiai megoldás-szállító a cseh piacon. Az első öt helyezett között végzett még a HOGA.PL (Lengyelország), a Wind Telecom (Lengyelország) és a Logos (Csehország). A listán a leggyorsabban növekvő magyar technológiai cég a Kirowski, a Fast 50 verseny visszatérő szereplője, aki idén a 12. helyet érte el.
A Technology Fast 50 nevezési szempontjai nem változtak tavaly óta. A résztvevő cégeknek legalább öt éve jelen kell lenniük a piacon, és az első évben (2000) legalább 50 000 eurós árbevételt kellett, hogy realizáljanak. Csak a közép-európai piacon működő cégek vehetnek részt a versenyen.
Minden évben van egy úgynevezett “Rising Star” kategória olyan cégek számára, amelyek kiemelkedő sikereket értek el, azonban túl rövid ideje vannak jelen a piacon ahhoz, hogy nevezhettek volna a Fast 50 vállalatok között. A „Rising Star” vállalatok 3 – 5 éve végzik tevékenységüket, és 2002-es árbevételük meghaladta a 30 000 eurót. Az idei Rising Star, amelynek árbevétel-növekedése 1020 százalék, ismét a tavalyi győztes lett, az Assocom magyar számítástechnikai cég. Őt követi a lengyel eCard és a magyar Dataplex. Megtiszteltetés számunkra ez a kétszeres győzelem, ugyanakkor kihívás is: idén öt éves a cégünk, jövő évben a Fast50 kategóriában kell bizonyítanunk – mondta Baranyák Zoltán, az Assocom Kft. ügyvezetője.
