A nemzetközi konzorciumok negyven és hetven milliárd forint közötti összegre tettek ajánlatot. Tavaly decemberben írták ki a pályázatot a többek között az új metró két, egymással párhuzamos 7,3 kilométeres szakaszának, valamint a Szent Gellért téri állomásszerkezet, a szerviz és szerelőutak megépítésére.
A közbeszerzési eljárás dokumentációját 2005 márciusában 28 cég vásárolta meg, de a versenyre csak hét konzorcium jelentkezett. Az eredeti tervek szerint az alagútfúrás első munkálatai jövő tavasszal kezdődnek meg, és az utazóközönség 2009-ben használhatja az új vonal tíz állomását.
