A „hideg közép- és kelet-európai exkommunista országokban” azonban, amelyekben többet kell fűtésre és ruházkodásra költeni, napi 2,15 dollár a szegénységi szint. 1998 és 2003 között 40 millióan emelkedtek ki a szegénységből, igaz, 60 millióan viszont még mindig szegénynek számítanak. Magyarországon a legjobb a helyzet, a lap szerint itt szinte senki nem él szegénységben, míg Tádzsikisztán helyzete a legkétségbeejtőbb: a lakosság 70 százaléka számít szegénynek.
A lap szerint azonban a nagyobb kérdés az, hogy mely volt kommunista országoknak van esélyük arra, hogy egy nemzedéken belül felzárkózzanak a gazdag világhoz, és melyek maradnak meg szegénységben az évszázad hátralévő részében. A legfényesebb kilátásaik azoknak az országoknak vannak, amelyek eddig is a legjobban teljesítettek: ez a tíz új EU-tag és a hamarosan csatlakozó Horvátország.
Ezek az országok két nagy kérdésben helyesen cselekedtek. Az első a nyitottá válás a külkereskedelem felé, ami erősen kapcsolódik a gazdasági növekedéshez, ugyanis a külföldi cégek versenye akár a hazai, akár az exportpiacokon meredeken emeli a termelékenységet. A második, nehezebben mérhető tényező azoknak az intézményeknek a megléte, amelyek működőképessé teszik a kapitalizmust, bizalmat teremtenek, felszámolják a kartelleket, megzabolázzák a kapzsi hivatalnokokat, gondoskodnak a szerződések betartatásáról, és védik a magántulajdont – áll a The Economistban.
Az elemzés szerint élénk vita tárgya, hogy ebben egyes országok miért jobbak másoknál. Steven Fries, a londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) ügyvezető főközgazdásza a lap idézete szerint „a politikai versenyhelyzetet és a törvényesség uralmát” emelte ki, amelynek alapján a tehetségtelen politikusok és hivatalnokok az állásukat kockáztatják, a korruptak pedig börtönben köthetnek ki.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
