Összesen 41 módosító indítványt támogat a kormány a mintegy ezer benyújtottból. Az országgyűlési képviselők kedden reggeltől szavaznak a főszámokról. Ezt követően a szöveges módosítások, illetve a fejezeten belüli átcsoportosítások következnek, végül december 19-én a végszavazással zárul a vita.
A 41 képviselői és bizottsági indítványnak köszönhetően – ha fegyelmezettek a képviselők, és csak a kormányzat által támogatott javaslatokat szavazzák meg – mintegy 200 milliárd forinttal nő a kiadások összege. Ezzel párhuzamosan emelkedik a bevételek nagysága is, vagyis a hiány összege nem változik.
Felzárkózás
Felzárkózás, foglalkoztatás és fejlődés – összegezte Veres János pénzügyminiszter azt a három fő célt, amely a 2006. évi költségvetés tervezésekor a kormányt vezérelte. A pénzügyi tárca vezetője a szavazások megkezdése előtt szólalt fel. A kormány egyetért számos olyan javaslattal, amely az önkormányzatok helyzetét kívánja javítani. Emellett a kabinet többletforrást biztosít például a közoktatás és a szociális ellátás számára. A több mint 15 milliárd forintot kitevő csomag támogatásával a szociális ágazatban nőnek a nappali és a bentlakásos intézményellátások normatívái, a közoktatás területén több forráshoz jut a művészetoktatás, a kollégiumi ellátás, a nem magyar nyelven folyó oktatás.
Pici módosítások
Kedvezően változhatnak a társulási, illetve kistelepülési normatívák is. A kormány támogatja, hogy a települési, szilárd burkolatú utak felújítására 3 milliárd forint plusz jusson 2006-ban, és a kistelepüléseken további félmilliárd forint többlet szolgálja sportpályák felújítását, 200 millió forint pedig életmentő készülékek beszerzését.
Pártolják azt is, hogy kétmilliárd forinttal emelkedjen a megyei fejlesztési tanácsokhoz decentralizált fejlesztési és vis maior támogatás, a terület- és régiófejlesztési célelőirányzat terhére.
Helyesli a kabint azt is, hogy a hivatásos önkormányzati tűzoltók munkaidejének csökkentésére és a szolgálati idő pótlék bevezetésére másfél milliárd forintot csoportosítsanak át. Egyetértenek – a költségvetési bizottság kezdeményezésére – a könyvtári rendszerre szánt összeg emelésével, és az alapítványi vagy egyesületi formában működő együttesek támogatásával.
Veres szerint Magyarország jövőre mintegy 500 milliárd forintos uniós forrással gazdálkodhat. 2006-ra 126 milliárd forinttal nő a családi pótlék, és 142 milliárd forinttal emelkedik a családi támogatásokra fordított összes költségvetési pénz mennyisége az idei előirányzathoz képest.
