Belföld

Több ponton is szigorítaná a Fidesz-KDNP a Btk.-t

Többek közt bevezetné a "három csapást", valamint a nemzetiszocialista mellett a kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadását is büntetné a leendő kormánypárti frakciószövetség.

A hétfőn benyújtott, a büntető törvénykönyvet (Btk.) több ponton módosító javaslatban – amely már a kihirdetését követő 30. napon hatályba lépne – visszaállítanák a 2003. március 1-jét megelőző büntetéskiszabási szabályokat, azaz az úgynevezett “középmértékes büntetést”. E szerint a büntetéskiszabás kiinduló szempontja lenne az adott tételkeret középmértékéhez való viszonyítás.

Az előterjesztés egy másik rendelkezése a “három csapás” bevezetése. E törvénymódosítás “a bűnhalmazatban lévő legsúlyosabb bűncselekmény” büntetési tételének felső határát a kétszeresére emeli, ha azok közül legalább három, személy elleni erőszakos bűncselekmény.

További szigorítást jelentene, hogy ha a büntetési tétel így felemelt felső határa a húsz évet meghaladja, vagy a halmazatban lévő bűncselekmények közül a törvény szerint valamelyikre életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható, az elkövetőre életfogytig tartó szabadságvesztést kell kiszabni. Rögzítenék, hogy az erőszakos többszörös visszaesővel szemben a büntetés enyhítésének nincs helye.

A javaslat a közoktatásban dolgozó pedagógusok fokozott büntetőjogi védelmét is megteremtené azzal, hogy a közoktatásról szóló törvényben meghatározott közfeladatot ellátó pedagógus, valamint a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő alkalmazott sérelmére elkövetett bűncselekmények esetében megemelné a kiszabható büntetési tételek mértékét.

A Fidesz-KDNP a Btk.-módosítás részeként módosítaná a holokauszttagadásról szóló passzust is, és kimondaná, hogy aki nagy nyilvánosság előtt a nemzetiszocialista és kommunista rendszerek által elkövetett népirtás és más, emberiség elleni cselekmények tényét tagadja, kétségbe vonja, vagy jelentéktelen színben tünteti fel, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik