Gazdaság

Merkelék kedvezményeket törölnek

A német magánépítkezőknek a jövőben le kell mondaniuk a családiház-tulajdonosok által élvezett állami támogatásról. A Merkel-kormány keddi ülésén más kedvezmények törléséről is döntött.

A szubvenciót már az előző szociáldemokrata-zöld kormány is el akarta törölni, de igyekezete mindig megbukott az akkor még ellenzéki konzervatívok ellenállásán. Az intézkedés január elsején lépne életbe, a már megkötött vagy az év végéig megkötendő szerződéseket még nem érinti. A támogatás egyfajta adókedvezmény, az állam fokozatosan mentesülne a tehertől, véglegesen 2013-ban.

A nagykoalíciós kormány ülésén több kedvezmény törléséről is határozott. Így például januártól kezdve megszűnne az adómentesség a végkielégítéseknél, az esküvői és szülési segélyeknél. Tervezik a köztisztviselők karácsonyi pótlékainak a csökkentését is. A kormány múlt heti első ülésén már határozott bizonyos beruházási alapok kedvezményeinek a csökkentéséről.

A kormány 2007-re akar egészségesebb államháztartást, és egyben meg akar felelni az euróövezeti elírásnak is, azaz a GDP-arányos államháztartási deficitet három százalék alá akarja szorítani. Eszköztára változatos: adót akar emelni, például az áfát, kedvezményeket töröl, a harmadik forrása pedig a privatizációs bevételek lennének.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik