Gazdaság

Több lakásátadás, kevesebb lakásépítés

2005. szeptember végéig több mint 23 ezer felépített lakás kapott használatbavételi engedélyt, és több mint 38 ezer új lakásra adtak ki építési engedélyt – áll a KSH friss közleményében.

A használatba vett lakások száma 4 százalékkal több, az új lakásépítési engedélyeké 9 százalékkal kevesebb, mint az előző év hasonló időszakában volt. A főváros növekvő súlya mellett a megyei jogú városokban, községekben visszaesett az építkezés.

Az új lakásépítési engedélyek számának csökkenése 2004 harmadik negyedévében kezdődött, és azóta is tart. A használatba vett lakások száma ugyanakkor két éve felfelé ívelt, egészen mostanáig. 2005 harmadik negyedévében mindkét területen 6 százalékos csökkenés következett be az előző év harmadik negyedévéhez viszonyítva.

Néhány éve még túlnyomórészt a lakossági építkezések voltak jellemzők, ma már a vállalkozások gyakorlatilag ugyanolyan arányban vannak jelen az építtetői piacon. A 2005 első kilenc hónapjában használatba vett lakások 43 százalékát vállalkozások építtették, 52 százalék a természetes személyek építkezéseinek aránya. Ennek megfelelően az új lakások közel fele (46 százalék) eladásra épült és alig több mint fele (51 százalék) saját használatra. Az új lakóépületek lakásainak mintegy fele többszintes, többlakásos, illetve lakóparki épületben valósult meg, a családi házas építkezés aránya 47 százalék.

A házilagos kivitelezést egyre inkább kiszorítja az építőipari kivitelezés. Ma már ez az arány 28-68 százalék. Az épített lakások átlagos alapterülete 88 négyzetméter, 7-tel kevesebb, mint egy évvel ezelőtt. Ebben az időszakban már több lakás épült 60 négyzetméternél kisebb alapterülettel (35 százalék), mint 100 négyzetméter feletti nagysággal (31 százalék). Az egy évvel ezelőtti adatok még ennek pont a fordítottját mutatták.

A fővárosban 43 százalékos növekedést mutat a használatba vett lakások száma. A fővárosnak nemcsak az országos, de a közép-magyarországi régión belüli súlya is jelentősen megnőtt. 2005 I–III. negyedévében a használatbavételi engedélyek 31 százalékát budapesti új lakásra adták ki. A fővárosi építkezések több mint 80 százaléka vállalkozók által, értékesítési céllal, átlagosan 54 négyzetméteres alapterülettel épített lakás.

Heves, Zala és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékben 20 százalék feletti növekedést mutatnak az építési adatok, az ország nagyobb részén (12 megyében) ugyanakkor 4–26 százalékkal csökkent a felépített új lakások száma.

2005 első kilenc hónapjában az üdülőépítésben is ellentétes irányban változott a használatba vett üdülők és a kiadott új engedélyek száma. 340 üdülőépületben 620 üdülőegység épült, ami másfélszerese az előző évinek, míg az építési szándékot jelző új építési engedélyeken a tavalyinál 24 százalékkal kevesebb, 680 üdülőegység építésére adtak ki engedélyt.

2440 lakás szűnt meg, 8 százalékkal kevesebb, mint 2004 első három negyedévében, a legtöbb (45 százalék) új lakás építése, 38 százaléka avulás miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik