A GfK étkezési szokásokat kutató legutóbbi tanulmánya szerint a magyar lakosság többsége legjobban a szárnyas- és sertéshúst kedveli – a válaszadók közel mindegyike, 94 százaléka nyilatkozott úgy, hogy különösen kedveli a baromfihúsokat, és 81 százaléka hasonlóképpen beszélt a sertéshúsról. Ez a kedveltség abban is megmutatkozik, hogy e két húsfajta esetében számoltak be a megkérdezettek a leggyakoribb fogyasztásról.
A GfK ConsumerScan első féléves adataiból kiderül, hogy a felvágottfélék többsége esetében a baromfihúsból készült termékek forgalma az idei első félévben 2004 első félévéhez képest sokkal nagyobb mértékben nőtt (19,3 százalék), mint a sertéshúskészítményeké (2,1 százalék). A legnagyobb diadalt a kenőmájasok piacán aratták a baromfitermékek, hiszen közel 70 százalékkal többet vásároltak a fogyasztók ebből a készítményből 2005. január és június között a tavalyi év azonos időszakához képest. A gépben főtt sonkák piacának mintegy 7 százalékos bővülése pedig elsősorban a baromfihúsból készült sonkák 25 százalékos mennyiségiforgalom-növekedésének tudható be.
Ami a kilogrammonkénti átlagárak változását illeti, megállapítható, hogy a virslifélék ára nőtt a legnagyobb mértékben, összesen mintegy 10,6 százalékkal (10,3 százalékkal kerülnek többe a baromfi- és 11,1 százalékkal a sertésvirslik). A gépsonkák esetében szintén nagy az eltérés a baromfi- és sertéshús-alapanyagú termékek között, hiszen míg a szárnyassonkáért csak 2,2 százalékkal, addig a sertéshúsból készült sonkákért 11,2 százalékkal kellett többet fizetnie a vásárlóknak, mint egy évvel ezelőtt. Az „egyéb kolbászfélék” termékcsoportban mind a baromfitermékek, mind a sertéskészítmények esetében 3,8 százalékos áremelkedés volt megfigyelhető.
