Kallódó lelkek

Két tizenévest igazoltatnak a rendőrök a Marx téri aluljáróban. Rutineljárás. „Ebben a hónapban éppen a tizedik” – mondja az egyik srác, akinek a nyakában a kereszt mellett egy kulcs is lóg. Csabicsek és a haverja szinte minden nap itt találkoznak, s itt is töltik a nap nagyobb részét. Az aluljáró, a tér, a közeli plaza, a vasútállomás, a gyorsétterem nem éppen ingerszegény környezet. Ebből a szempontból ez az egyik „fertőző góc” a fővárosban. Tele van unatkozó, otthonról kirakott vagy onnan elmenekült, a fővárosba felszökött, megváltásra váró, eladó lelkekkel. Meglepően sok köztük a kiskamasz, a tizenéves. A rendőrök gyakran igazoltatnak errefelé, mert szerintük a srácok egy része már ma is potenciális bűnöző, a többinek pedig jó esélye van arra, hogy azzá legyen.

DEKKOLÓ SZÁZEZER. A fővárosban ma több mint százezerre becsülik a kallódó, ténfergő, kulcsos gyerekek számát, akik kiskamaszok, középiskolások vagy érettségizettek. Tombol a nyár, de nem táboroznak, nem dolgoznak, nem nyaralnak, nem szórakoznak. Csak dekkolnak naphosszat valahol.

Csabicsek reggel hétkor kel, nézi kicsit valamelyik gagyitévét, aztán Békásról a „mutterral” bejön a városba. Az anyja mindenes egy vállalkozónál, délután kettőig dolgozik, aztán rohan tovább könyvelni egy másik céghez, általában este hétkor-nyolckor ér haza. Hulla fáradt, sokszor a tévé előtt elalszik, ma már ritkán főz, a család papírból eszik. Éppen annyit keres, hogy a hiteleket, a rezsit, s a két gyerek megélhetését, taníttatását kifizesse. Most a szeptemberi beiskolázás pluszköltségeire spórol. A lánytestvér, akit valahogy sikerült „leadni” két hétre egy rokonhoz, ősztől gimnazista lesz. Nyaralásról szó sem lehet. Az anya négy éve él egyedül, elvált. Korábban még reménykedett az újrakezdésben, de ma már csak túl akarja élni a mindennapokat. Talán majd egyszer… Ha a gyerekek felnőnek…

Csabicsek haverja, Fecó hasonló körülmények között él. Szintén jövőre végez egy szakközépiskolában. Szeretne továbbtanulni, de számára a pénzes egyetem elérhetetlen álom. Ő is válási árva. Apját négy hónapja nem látta. Állítólag most Németországban dolgozik. Nyáron ők sem mennek sehová. Virágkereskedő anyja két hétre sem mer kiszállni a mókuskerékből, mert a konkurencia elhappolná az üzletfeleit. Ráadásul a maradék energiáit teljesen leköti a mozgássérült nagymama ápolása, segítése.

Budapesten és a nagyvárosokban évközben a gyerekek háromnegyede kap lakáskulcsot, de a nyári hónapokban is sokaknak kell magukban eltölteniük valamivel a szabadidejüket. Mert az „édes otthon” – pláne ha nincs benne számítógép, DVD, videó, vagy épp testvér – egy idő után unalmassá válik.

Csabicsek és Fecó is időmilliomosok. Napközben általában szabadok, mint a madár. De mivel ritkán van a zsebükben „zsozsó”, ritkán futja játékokra, fagylaltra, kajára, s az idén még strandon sem voltak. „Valójában legtöbbször csak bénázunk. Mennek a napok, s mi várunk, hátha egyszer lesz valami” – mondja Fecó. Zsebpénz nincs, munkát találni ma nem könnyű. Csak alkalmi „tróger melókra” számíthatnak: rakodás, építkezés, mosogatás. „Próbálkoztunk szélvédőmosással, szórólap-osztogatással, mikor mi van. De a zsaruk ránk szállnak. Jelentkeztem egy gyorsétterembe is, de kirúgtak” – meséli Csabicsek. Nem találták megfelelőnek a külsejét.

Májusban Ferge Zsuzsa szociológus nyomta meg sokadszorra a vészcsengőt: Magyarországon a fiatalok negyede nyomorog, éhezik, a fele szűkölködik. A 2,2 millió gyerek csaknem fele a társadalmi minimum alatt él, közülük 430 ezer nagyon szegény, mert a családjukban az egy főre számított havi jövedelem – 21 ezer forint!- a megélhetési minimum felét sem éri el. Tehát szinte semmire sincs pénz. A havi rezsikre a minőségi életen (szabadidő, szórakozás, táplálkozás) lehet, s kell spórolni.

„Néha annyira nincs pénzünk, hogy délben odamegyünk a kajázós helyekhez, s ha valaki otthagy valamit a tálcán, gyorsan bevállaljuk, mielőtt a lehordó néni elvinné. Az egyikkel már annyira jóban vagyunk, hogy félreteszi a maradékot” – váltják személyes történetre a statisztikát a fiúk. Nem válogatósak: szoktak tarhálni is, abból veszik a cigit, a sört. „Most pedig arról álmodozunk, hogy stoppal lemegyünk pár napra a Balatonra, vagy kimegyünk egy-két napra a Szigetre. De nehezen fog összejönni. Legalább 20-30 ezer kellene hozzá.”

KÍSÉRTÉSEK. A KSH tavalyi felmérése szerint a magyarok kétharmada nem engedhette meg magának, hogy öt napnál hosszabb szabadságra, nyaralásra utazzon. Az Ifjúság 2004 kutatás adatai szerint a nyaralás örömét már a fiatalok 52 százaléka sem engedheti meg magának. A szakmunkásképzőbe járók 60, a nyolc osztályt végzettek 92 százalékának ma már elérhetetlen luxus a nyaralás. A fiatalok jelentős része így nyáron csavarog, kallódik. Ha nincs iskola, napközi, akkor marad a placc, a plaza, a játékterem, az utca, ahol azonnal megjelennek a „kísértések”: a drog, az alkohol, a bűnözés. Aztán jönnek a közösséget, megváltást ígérő különböző csoportosulások, a szekták. És persze folyamatosan szólnak a fogyasztói társadalom szirénhangjai: „Vegyél meg, szerezzél meg”. S ha nincs pénzed, akkor szerezz rá.

Csabicsek és Fecó naponta szembesül ezzel a kettős világgal. Az aluljáróban mocsok, nyomor, aztán pár lépéssel odébb fények, illatok, gazdagság. „Hallgatod a dumát: te is lehetsz villalakó, meg megasztár, küldjél sms-t, elviheted a milkókat.” Ezt sugallják a fényes üzletek is, ezt ígérik a csilingelő pénznyelő automaták. Megcsinálhatod a szerencsédet. „Tavaly, amikor egy hasonló fazon fényes nappal két társával egyszerűen elvette a mobilomat és kizsebelt, rájöttem, hogy mekkora átverés az egész. Az élet baromi kemény harc. Igazi túlélőshow. Sok vesztessel” – ömlik a srácokból a megérlelt életfilozófia. Egyben az alternatíva hiánya is: „amikor hazamegyek, s ott látom az anyámat a püffedt, vizes lábával, az ötvenéves szétfolyó testével, az örökké fáradt, megtört tekintetével, már fordulnék is vissza azonnal. Akkor már inkább ezt választom.”

Akik a nagyvárosi dzsungelt járják, idővel dzsungelharcossá válnak. Régen a nagy bandák – Illés, Piramis, Beatrice – közérthetően megfogalmazták a tizenévesek életérzéseit, problémáit: „néha furcsa hangulatban az utcát járom egymagamban”, vagy „nincs egy hely, nincs egy hely, ahova mehetnél”. A „kóbor angyalokról” így szerzett tudomást a társadalom. Ma a nemzedéki problémák az aluljárókban rekednek. Nincs, aki világgá ordítsa a bajokat, bánatokat, a veszélyeztetett, reménytelen helyzetben lévő százezrek gondjaival senki nem akar szembesülni. Csabicsek szerint „az első magyar punk költő”, József Attila mondatai „nagyon ütősek” ma is: „Húsz esztendőm hatalom, húsz esztendőm eladom, hogyha nem kell senkinek, hát az ördög veszi meg…” Őt és haverját ugyanis az idén nyáron nemcsak a rendőrök tüntették ki a figyelmükkel. Már négy alkalommal próbálták meg beszervezni őket. Kisegyházak, sátánisták, s egy díler, nem kevés „zsebpénzt” kínálva. De volt olyan is, hogy gyerekprostinak nézték őket. S a beígért „zsozsó” akkor sem volt kevés. Négy-öt menetből akár a Balatonra is lejuthatnának.

Vajon meddig lesz erejük ellenállni a csábításoknak?