Belföld

Példátlan hatalom kerülne Orbán kezébe?

Kilényi Géza alkotmányjogász szerint "mintha beteg lenne" Boross Péter.

Az Orbán Viktor alkotmányozó tanácsadó testületében is helyet kapó Boross Péter volt miniszterelnök nemrégiben beszélt arról, hogy szerinte milyen módon kellene növelni a miniszterelnök hatalmát. Úgy véli, a kormányfő egy személyben jelölné és nevezhetné ki a Legfelsőbb Bíróság elnökét, az ombudsmanokat és a legfőbb ügyészt, sőt „egyes katonai vezetőket” is. Ekkora hatalom egyetlen európai kormányfő kezében sem összpontosulna – írja a FigyelőNet.

“Tiszteltem, becsültem, de most, mintha beteg lenne” – reagált Boross szavaira Kilényi Géza, aki 1988 novembere és 1989 novembere között az új Alkotmány kidolgozásáért és a közjogi kodifikációért felelős igazságügyminiszter-helyettes volt, valamint Boross Péter miniszterelnöksége idején is tagja volt az Alkotmánybíróságnak. Szerinte az 1989-es alkotmány írásakor is figyelembe vették a teljhatalom veszélyét, és több olyan jogintézményt is be kellett emelniük a készítőknek, amelyek Magyarországon előzmény nélküliek voltak, vagy amelyeket a szocialista államrendszer mellőzött.

Kilényi szerint az Alkotmánybíróság lassan feleslegessé válik, „mert pártkatonák bólogatnak benne”.

AJÁNLOTT LINK:

Példátlan lenne Orbán hatalma (FN.hu)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik