Nyílt levélben fordult az államfőhöz és a miniszterelnökhöz a Transparancy International Magyarország. A szervezet ügyvezetője azt mondta a Klubrádióban, hogy Juhász Miklós, akit korábban bennfentes ügylet miatt marasztalt el a PSZÁF, nem megfelelő jelölt a GVH élére.
Alexa Noémi szerint a magas szintű pozíciókra csak feddhetetlen vezetőket szabad kijelölni, mert csak ez állíthatja vissza a bizalmat. Az Állami Számvevőszék elnökének jelölésekor is felszólalt a Transparency International, de véleményét nem vették figyelembe.
A jogvédő szervezet nem tartja szerencsésnek, ha pártpolitikus kerül a kontrollintézmények élére, mert megkérdőjelezhető az objektivitása. Ennek az lehet a következménye, hogy gyengülnek a kontrollintézmények, így a demokratikus intézményrendszer is sérül, hisz annak alapja, hogy megfelelő ellensúlyok legyenek beépítve a túlhatalom ellen – tette hozzá Alexa Noémi.