Belföld

Nem lesz Bábolnán King’s City

A befektetői csoport nem vesz részt az önkormányzat területére kiírt pályázaton.

A napokban kelt szárnyra a hír, hogy a bábolnai telek iránt is érdeklődtek a Sukoró-ügyben megismert beruházók. A beruházás menedzsment vállalata, a Vigotop Limited azonban bejelentette, nem pályázik a területre, és tovább keresik az alkalmas területet a Közép- Dunántúli Régióban. Közleményükben azt írják, a King’s City beruházás a tervek szerint Európa egyik első számú rekreációs központja lesz, amely közvetlenül 3500, közvetetten pedig további több ezer új munkahelyet teremt és jelentős mértékben hozzá járul majd Magyarország gazdasági teljesítményéhez, és a turizmus eredményességéhez.

A bábolnai önkormányzat egyébként hétfőn írt ki egy 90 hektáros terület eladására pályázatot, amelyen gyógyfürdő, vagy sportközpont épülne. A település polgármestere nem erősítette meg, hogy az izraeli befektetők pályáznak, de Budai Gyula miniszterelnöki megbízott azt mondta: szerinte nem lenne meglepő, ha gyógyfürdő helyett kaszinó épülne, mert Bábolna korábban nem zárkózott el attól, hogy náluk megépülhessen a King City. Emellett szól az is, hogy “a bábolnai önkormányzat korábban úgy adott bérbe állami földeket, hogy a legrosszabb pályázó nyert, aki 20 millió forint kölcsönt adott a polgármesternek ” – fogalmazott akkor a fideszes politikus.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik