Belföld

Sok helyen tartoznak a tűzoltóknak

A győriek még semmit, másik 15 város tűzoltói pedig jóval kevesebb pénzt kaptak az árvízi munkájukért, mint ami járt volna - állítja a tűzoltók szakszervezetének elnöke.

Győr-Moson-Sopron megyében májustól júliusig volt árvíz, de veszélyhelyzetet csak június 1. és 6. között hirdettek a területre. A tűzoltók hiába dolgoztak hónapokon át a gátakon, most mégis csak azoknak a túlóráját fizetik ki, akik a veszélyhelyzet 6 napjában segítettek – derült ki az RTL Híradóból.

A győri tűzoltóparancsnok szerint az önkormányzat igényelhetett volna pénzt erre az időszakra is a vis maior keretből, de azt gondolták, átcsoportosításokkal túlórák nélkül is meg tudják oldani a szolgálatokat. Nem így történt, a győri tűzoltók így pénz helyett szabadnapot kapnak, ez viszont Árok Kornél, a szakszervezet elnöke szerint törvényellenes.

Úgy nyilatkozott, a jogszabály szerint 30 napon belül szabadnapban ki lehetett volna adni a túlórát, ellenkező esetben 60 napon belül ki kell fizetni. A többi településen ugyan az összes túlórát kifizették már, de a szakszervezet elnökének tájékoztatása szerint 15 városban kevesebbet kaptak a tűzoltók, mint ami járt volna nekik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik