Belföld

Békésen telt az Augusztus 20.-a

Rendkívüli események nélkül értek véget az augusztus 20-i állami rendezvények - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Kovács Zoltán, az Operatív Törzs vezetője.

Kovács Zoltán hozzátette: a testület befejezte a munkát, a tagok késő este elhagyták az ügyelet helyszínét, az árvízkárosult gyerekek pedig külön buszokkal elindultak hazafelé a fővárosból.

A mentőknek összesen 16 embert kellett ellátniuk augusztus 20-án Budapesten, az ünnepségekkel, rendezvényekkel kapcsolatosan. Közülük négy embert kellett kórházba szállítani, mindannyiukat a tűzijátékról vitték el könnyebb sérülésekkel – tudta meg a Független Hírügynökség Németh Cecíliától, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletesétől.

Késő este a Budapesti rendőr-főkapitányság arról tájékoztatott, hogy az augusztus 20-i állami-, kulturális-, és vallási rendezvények békésen, rendbontás nélkül fejeződtek be. A rendőröknek összesen 8 zsebtolvajjal szemben kellett intézkedniük: négyüket a Wesselényi utcánál, kettőt pedig az Astoria aluljárójánál fogtak el, míg újabb kettőt a Margit híd budai hídfőjénél értek tetten. Emellett az egyenruhások a tűzijáték alatt segítettek egy gyereknek is, aki a tömegben elveszette szüleit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik