Fehér ló tekintget ki a Nógrád megyei Hényelpusztán az egykori kastélyból. A 35 fokos tikkasztó hőségben úgy áll az ajtóban, mint Az élet egy csoda című Kusturica-filmben Milica, a szürke szamár, akinek a szívét szerelmi bánat nyomja, s a síneken cövekel le, hátha elüti a vonat. Milica a kiúttalanságot jelképezi, akkor bukkan fel, amikor a főhős, Luka úgy érzi, élete mélypontra került, nincs tovább.
Hényelpuszta is egyfajta végállomás. A település egyetlen utcájában öt-hat düledező ház, a környéket benőtte a gaz, a domboldalon húzódó épületekhez autóval lehetetlen feljutni. Mozgás egyáltalán nincs, szinte teljes az élettelenség, csakúgy, mint a Cserhát keleti oldalán fekvő többi településen is. Egész délelőtt egy teremtett lelket sem látni.
Életjelet egyedül a hűsben álldogáló fehér ló és a szomszédban kikötött két kutya ad, de nekik sincs kedvük ugatni. Az egyik, repedésekkel szabdalt, sokszobás vakolatlan házból – amely hajdan a sziráki kastély egyik majorsági épülete volt – száz decibel hangerővel árad a cigányzene.
Kiszolgáltatott helyzetben
A portára könnyű bejutni, semmiféle kerítés nem védi. Fiatal fiú jelenik meg az ajtóban: Tibor készségesen meséli, itt él a szüleivel és a testvéreivel. A környező szeméttelepre járnak, fémet gyűjtenek, eladják. Most értesítésre vár a polgármesteri hivatalból, mert jelentkezett közmunkára, s azt ígérték neki, hogy dolgozhat. A családfő, József, beljebb invitál.
A férfi nem panaszkodik, csak sorolja a tényeket: munkát nem kap jó tíz éve, közben rokkantnyugdíjazták őt és a feleségét is. Rendkívüli segélyért nem folyamodnak, mert a múlt év őszén is mindössze 2 ezer forintot kaptak, s megfenyegették őket, hogy ha követelőznek, elveszik tőlük a gyerekeket. Nyolcan élnek havi 134 ezer forintból, disznót tartanak és tyúkokat, s a közeli erdőből hordanak fát. Akkor fizetnek, ha szól az őr, de akkor muszáj, különben becsukják őket.
Fotó: Kőhalmi Péter
A feleség megemlíti, hogy ez az omladozó ház sem egészen az övéké. Eredetileg Borsodban laktak, a jobb élet reményében költöztek át Szirákra, a kastéllyal szemben, egy nagy házba, ahol az önkormányzat, hogy ne rontsák az idegenforgalmat, vette meg nekik másfél millió forintért a hényelpusztai birtokot. Egy éve élnek itt, s mivel kétharmad részben az önkormányzat a tulajdonos, úgy tudják, még egy családot ide akarnak telepíteni. „De én ezt nem hagyom!” – csattan fel a férfi. Felesége leinti. Kiszolgáltatottak, ha így dönt az önkormányzat, semmit sem tudnak tenni.
Kádári nosztalgia
A nő szinte szociológusi vénával foglalja össze helyzetüket: mennyivel rendezettebbek voltak a romák viszonyai a Kádár-rendszerben, akkor mindenkinek volt munkája, dolgozott, aki akart, s nem ilyen nyomorban tengették az életüket. „Már elnézést, hogy Kádárt dicsérem, tudom, hogy kommunista volt, de így volt” – néz rám szabadkozva.
Arról, hogy politikai diskurzus kezdődött a szociális rendszer átalakításáról, nem hallott a család egyetlen tagja sem. Amikor megtudják, hogy a segélyért közmunkát kellene végezniük, József tiltakozik: ő arra nem lenne képes. Elmúlt ötven éves, nincs ereje. „Mit akarnak, hogy meghaljak?”– kérdezi.
Nehéz helyzetben
„Ló? Hát, igen. A roma családok – már aki nem törekvő, s nincs pénze autóra, az lóval oldja meg a közlekedést” – értelmezi a viszonyokat a bujáki polgármester, Kodák Csaba. A vasúti szárnyat nem szüntették meg, de kis túlzással 20 kilométer per órás sebességgel haladnak errefelé a vonatok. Estére Pestre is ér vele az ember. Van ugyan Volán-járat, de az a munkanélkülieknek megfizethetetlenül drága.
„Nálunk alig 17 százalékos a munkanélküliség, több százan ingáznak a fővárosba kisbusszal, autóval” – támasztja alá Kodák Csaba, hogy még így is törekvő falu az övék. Akik nem végzik el a nyolc általánost, azokból is kőművest „farag” a rokonság.
A polgármester szerint Bujákra ugyan nem jellemző, de azért hellyel-közzel itt is jelen van az előítéletesség. Pletykálják, hogy sokan felveszik a 70–80 ezer, vagy annál is több segélyt, közben feketén járnak dolgozni. Vagy éppen ellenkezőleg, nem dolgoznak semmit, egész éjszaka nézik a kábeltévés adásokat, délben kelnek, a polgármesteri hivatalban pedig kiabálnak, hogy mikor, milyen segély, adomány, ingyen tanszer, ebéd jár nekik.
Munka lenne, dolgozó kevés
Azt is megemlíti, bőven lenne közmunka a településen, de alig három-négy ember fogható rá. A többiek alkoholbetegek, idősek, nem alkalmasak arra, hogy nehéz fizikai munkát végezzenek. Az asszonyok pedig, már akinek tudnak közmunkát adni, fél tizenegykor fogják magukat és hazamennek, hogy ebédet kell főzniük.
„Kitaláltam, legalább jöjjenek vissza délután háromkor aláírni a jelenléti ívet, hogy itt voltak, s mégis van egy kis rendszeresség látszata a programnak!” – példázza Buják vezetője, hogy közmunkaprogramra sem könnyű alkalmas embereket találni.
Kodák Csaba mindenesetre pártolja a kezdeményezést, hogy akik kiszakadtak a munka világából, azok legalább ilyen programok révén dolgozhassanak: keljenek fel reggel fél hétkor, borotválkozzanak meg, induljanak el otthonról, hogy értékesnek tudhassák magukat, s a gyerekeik is ezt lássák.
A szociológus nem hisz a közmunkában
Másképpen látja a kérdést Ladányi János szociológus, aki szerint a közmunkaprogramok inkább csak távolabb viszik az érintetteket a munka világától. Attól szerinte senki sem válik a társadalom hasznos tagjává, ha elhagyatott parkok füvét nyírja, vagy egyik követ a másikra rakja.
Az elmaradott borsodi, nyírségi, nógrádi, szabolcsi régiók településeire csak egyetlen bekötőút vezet, a nagy autópályák forgalma valóságosan, de szimbolikusan is távol robog tőlük. A működő tőkének eszébe nem jut, hogy ezekbe az elvágott településekbe bekukkantson, nem hogy letelepedjen és vállalkozásokat indítson.
A 60–80 százalékos tényleges munkanélküliséggel küzdő, elszegényedett zsáktelepülésekről visszaút sincs nagyon a városba, az életbe. „Közmunkaprogramokkal nem lehet embereket kiemelni a nyomorból, nem ad megoldást a válságrégiók problémáira. A legjobb esetben is rendkívül tájékozatlan, aki ennek az ellenkezőjét állítja” – fogalmaz határozottan a kutató.
(További részleteket a Figyelő legfrissebb számában olvashat!)
