Az első közép-európai szarvasgombász-konferencia megnyitója előtt pénteken Pásztohy András, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) politikai államtitkára az MTI-nek elmondta, hogy elsősorban az erdőtelepítéseket lehet úgy megszervezni, hogy az elültetendő csemeték gyökereit már megfertőzik a szarvasgomba spóráival. Ezek az ültetvények 5–10 éven belül termőre fordulhatnak.(A szarvasgomba általában 10–30 centiméterrel a föld alatt él, úgy, hogy egy fa vagy cserje gyökeréhez kapcsolódik.)
Az államtitkár szerint jó lehetőség kínálkozik a szarvasgomba termesztésére például az Alföldön, Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Szakértők a potenciális termőhelyek közé sorolják például a Kisalföld egyes részeit is.
A szarvasgomba a középkorban a magyar konyha egyik meghatározó fűszernövénye volt, ám az idők folyamán elfelejtették a hazai gasztronómusok. Ezért szeretnék az e gombafajtával foglalkozó szakemberek ismét szélesebb körben elterjeszteni Magyarországon a szarvasgomba fogyasztását.
Bratek Zoltán, az Első Magyar Szarvasgombász Egyesület elnöke szerint ehhez minden feltétel adott, ugyanis Magyarország jó termőhelyi adottságokkal rendelkezik.
A kísérleti szarvasgomba-ültetvények száma jelenleg meghaladja a harmincat, ám a jelenlegi évi 5–10 tonnányi magyarországi szarvasgombatermés még nem a kísérleti telepekről, hanem természetes módon kerül elő a földből, azaz elsősorban erre kiképzett kutyákkal kerestetik meg az erdőkben.
A felszedett szarvasgomba több mint 80 százaléka exportra kerül a szakemberek szerint. A szarvasgomba igen drága, mivel ínyencség, a gasztronómusok a kaviárral és a lazaccal emlegetik egy sorban. Ára kilogrammonként 10 ezer forint és 250 ezer forint között van, attól függően, hogy mekkora mennyiség kerül a piacra.
Szarvasgombával Európából látják el a világot, a kontinens össztermelése évi 100–150 tonna között mozog. Bratek Zoltán szerint ebben már a feketegazdaság termelése is benne van.
Az Európai Unióban több mint 200 ezer bejegyzett szarvasgomba-termesztőt tartanak nyilván. Magyarországon termesztéssel még csak néhány ember foglalkozik, a kutyás keresők száma mintegy százra tehető.
