Belföld

Menesztik az APEH elnökét

Matolcsy György visszavonta Szikora János APEH-elnök megbizatását - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A döntés előzménye az volt, hogy lezárult a Matolcsy György által az APEH-nél a Malév egy korábbi köztartozása miatt indított vizsgálat. A tárcavezető a vizsgálat eredményei miatt rendelte magához az APEH elnökét, Szikora Jánost.

Az adóhatóság első embere előzőleg azt mondta, már három hete összepakolt, bár el tudta volna képzelni, hogy ezzel a kormánnyal is együtt dolgozzon. Várta, hogy valaki szóljon hozzá, és ha pozitívan akarja nézni, akkor végre valaki szólt hozzá.

A miniszter részben azért vonta vissza az APEH elnökének vezetői megbízatását, mert jogszerűtlenül avatkozott bele a kiemelt adózók igazgatóságának hatáskörébe, ezen belül a Malév köztartozása behajtásának felfüggesztésébe – tudatta a tárca.

Szikora a Malévval kapcsolatos eljárására vonatkozó kérdésre azt mondta, “most is ugyanezt tenné”. Az adóhivatal elnöke szerint a Malév kérdése a repülőtér kérdése, ezáltal pedig hatezer munkahely kérdése is. A nemzeti légitársaság veszélyeztetéséről lett volna szó – tette hozzá.

A tárca közleménye szerint az APEH új elnökét a nemzetgazdasági miniszter rövidesen kinevezi. Laphírek szerint az utód állítólag már meg is van, Vida Ildikó. Ő 1999 és 2002 között volt a hivatal elnöke.

Szikora elmozdításához jól jön az a nemrég elfogadott, ám az államfő által visszadobott, majd újra elfogadott törvény, amely a kormánytisztviselők leváltása esetén csak két havi illetmény kifizetésére kötelezi a kormányt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik