Egy héttel a választások előtt az ideiglenes kormány a következő ígéreteket tette: 1. Gyors ütemben privatizálja a hat állami bankot és a legfontosabb állami vállalatokat. 2. A csődbe jutott vállalatokat felszámolják. 3. Valutatanácsot hoznak létre a nemzeti valuta viszonylagos értékállóságának monetáris eszközökkel történő helyreállítására. 4. A 10 millió dollár feletti közvetlen külföldi tőkebefektetők különleges adókedvezményekben részesülnek. 5. Júliusban felülvizsgálják a külföldiek földvásárlásának tilalmát kimondó rendelkezéseket.
Ezzel szinte egy időben az IMF igazgatótanácsa jóváhagyott egy 657 millió dolláros kölcsöncsomagot (Figyelő, 1997/16. szám). Az OECD 400 millió dolláros finanszírozási hitelre vállalt kötelezettséget, és tárgyalások folynak a Világbankkal egy 290 millió dolláros kölcsön folyósításáról.
Az OECD április elején kiadott jelentése azonban arra figyelmeztet, hogy a választások eredményeitől függetlenül csak nagyon lassú lehet a gazdaság gyógyulási folyamata.
Ez az első országjelentés, amelyet a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) Bulgáriának szentel. Úgy jellemzi a balkáni ország helyzetét, mint a “kelet-európai átalakulási folyamat történetének egyik legnagyobb kudarcát”.
Az OECD szerint a legfőbb ok a különlegesen kedvezőtlen kiindulóhelyzet. A legújabb destabilizációs sokk fő okát a jelentés a szerkezeti problémákban jelöli meg.
Az országtanulmány főleg a bankszektor nehézségeit állítja középpontba. 1995 végén egyetlen kivétellel az összes kereskedelmi bank a csőd szélére került, és az összes hitel 70 százalékát rossznak minősítették. Ennek okai közé sorolja a jelentés, hogy a bankrendszert a veszteséges állami üzemek szubvencionálására használták fel. Ám a banki tevékenység torz ösztönzői miatt a magánszektornak nyújtott, aligha megszolgált hitelek is hozzájárultak a válsághoz. Amikor 1995 végén a bankok fizetési problémáiról elterjedt hírek kiprovokálták a követelések kivonását, a válság kiszélesedett, s a betétek kivonása további járulékos terheket rótt a bankokra. A Nemzeti Bank megkísérelte fokozott refinanszírozással megakadályozni a rendszer összeomlását. Ez azonban monetáris expanzióhoz vezetett, amely rontotta a helyzetet a devizapiacon, és a zsugorodó devizatartalékok rovására történő beavatkozásokat követelt meg.
Az OECD-nek a válság leküzdésére vonatkozó ajánlásai gyakorlatilag azonosak az IMF javaslataival. Mindkettő támogatja a Valutatanács júniusra előirányzott felállítását, ami megköveteli a levának egy külföldi keményvalutához való kötését és a pénzmennyiség devizatartalékokkal történő teljes fedezését.
A jelentés azonban figyelmeztet arra, hogy a Valutatanács nem kínál gyors megoldást, hanem csupán lehetőséget nyújt egy átfogó költségvetés- és szerkezetpolitikai reformprogram bevezetésére. Az OECD ideszámítja egyebek között a bankszférában teendő intézkedéseket is: mivel a kereskedelmi bankok a Valutatanács alatt elveszítenék a Nemzeti Bankon keresztüli refinanszírozáshoz való hozzáférés lehetőségét. Korlátozni kellene a bankok számát, a tovább működőket viszont fel kellene tőkésíteni és szigorúbban felügyelni. Folytatni kell továbbá a veszteséges üzemek leválasztását és bezárását, fel kell gyorsítani a privatizációt és javítani kell a klímát a külföldi befektetők számára. Az államháztartási deficitet, amelyet a Valutatanács létrehozása után a Nemzeti Bank már nem finanszírozhat, először külső forrásokból vagy a privatizációs bevételekből kellene fedezni.
Az alkalmazkodásnak azonban súlyos költségei vannak, megvalósításához ezért széles belföldi reform-konszenzus és nemzetközi pénzügyi támogatás szükséges. Erről “szóltak” a választás küszöbén tett kormányígéretek, valamint az IMF, az OECD és a Világbank pénzügyi gesztusai.
