Úgy tűnik, beigazolódnak a Kereskedelmi és Hitelbank (K&H) vezetőjének az Ibusz Bank beolvasztásához fűzött reményei. A Figyelőnek nyilatkozva Erős János javarészt ennek a frigynek tulajdonította első félévi eredményeiket, jelesül a kártyaüzletág fellendülését, valamint a devizabetét-állomány növekedését. Ez utóbbiak már megalapozhatják a második legnagyobb összeggel államilag konszolidált bank privatizációjának első szakaszát: az alaptőke még ez év végi felemelését, külföldi szakmai befektetők bevonásával.
Az elmúlt hetekben szinte nem volt olyan nap, amikor ne olvashattunk volna valamilyen hírt a Kereskedelmi és Hitelbankkal kapcsolatban. Elsőként az adott beszédtémát, hogy a bank több kérő közül végül egyik legnagyobb hazai versenytársának adta el a száz százalékos tulajdonában lévő Merkantil Bankot. – Pedig ebben nincs semmi meglepő – jegyzi meg Erős János vezérigazgató. Egyszerűen az történt, hogy az OTP Bank adta meg azt az árat, amelyet az anyabank kért leányáért. A K&H vezetői ugyan mindig is hangoztatták, hogy a bank eladó, de rögtön hozzá is tették: nem mindenáron.
Bár a Merkantil Bankot már 1995 elejétől árulták, az értékesítéshez az igazi lökést a másik leány, az Ibusz Bank 1996. január elsejei beolvasztása adta meg. A fő cél a párhuzamosságok megszüntetése volt. Az univerzális bankot építgető K&H vezetői mindenekelőtt a gépkocsilízing-üzletágban láttak potenciális versenytársat a Merkantil Bankban. Az eladással Erős János szerint az anyabank nem gyengült, sőt, érzése szerint piaci részesedését nemcsak megőrzi, hanem fokozatosan növeli is a közeljövőben.
Az már az adásvételi ügylet pikantériája, hogy végül az az OTP Bank volt hajlandó a kért árat leszurkolni, amelynek vezérigazgató-helyettese alapította, majd irányította egészen ez év februárjáig a Merkantil Bankot. Lapunk értesülései szerint az érzelmi kötődésen kívül az is szerepet játszott a legnagyobb lakossági bank vételi szándékában, hogy a fogyasztói, azon belül is elsősorban a gépkocsi-vásárlási hitelek nyújtására létrehozandó új egysége csak jelentős időveszteséggel tudta volna felvenni a versenyt az ezen a területen már jó ideje tevékenykedő többi pénzintézettel, illetve gazdálkodó szervezettel. Közülük is például a PVL Lízing Rt.-vel, melynek részvényeit a minap vásárolta fel a K&H.
Az ebben a „műfajban” korábban szintén erősnek elkönyvelt Ibusz Bank beolvasztása viszont eleddig alapvetően nem is a gépkocsi-lízingelésben, hanem a K&H kártyaüzletágában, valamint devizabetét-állományában éreztette jótékony hatását. Az adatok szerint az előbbi 100 százalékkal, 55 ezer darabra, míg az utóbbi – döntően a fúzió eredményeként – csaknem megháromszorozódva, 96 milliárd forint értékre gyarapodott az év első felében.
Emellett a bank közel 170 fiókja is aktívabb, jobban mondva hatékonyabb lett, tekintve, hogy a tavaly májusban megkezdett létszámleépítés következtében június 30-i hatállyal újabb ezer alkalmazottól váltak meg. Így a két bank (K&H és Ibusz) 5500-as indulólétszámával szemben ma már mindössze 3500 embernek akad munkája. – Ám még látunk lehetőséget a költségek további lefaragására, elsősorban az integrált számítógépes rendszer fokozatos üzembe helyezésével párhuzamosan – hangsúlyozza a vezérigazgató.
Mint ahogy manapság szinte minden, a karcsúsítás is már a privatizációs előkészületeket szolgálja. Míg azonban a bank vezetői korábban még csak elképzeléseiket finomítgatták, néhány hete már valamivel konkrétabb vágyakat is megfogalmazhatnak. A nyári szünet előtt szedelődzködő kormány ugyanis július közepén végre áldását adta a bank már jó ideje és széles körben ismertté vált privatizációs tervére.
Így nem csoda, hogy a korábban megismert információkhoz képest jószerével alig sikerült újat megtudni. Az ugyanis gyakorlatilag már egy éve közismert, hogy a Pénzügyminisztérium védőszárnyai alatt hagyott konszolidált bank privatizációjának döntő formájaként alaptőkét emel(nek) majd a kiválasztott – alapvetően szakmai-stratégiai – befektető(k). A jólértesültek már azt is tudni vélik, hogy egy német biztosító mellett egy amerikai befektetési alap pályázhat jó eséllyel a K&H birtoklásáért. Ezt firtató kérdésünkre Erős János a Világbank szakértőit idézte, mondván: nem olyan partner kell, amely a múltbeli problémákat megoldja, hanem amely képes a bank továbbépítésére. Ez a sejtelmes megfogalmazás pedig akár az előzőekben ismertetett szóbeszéd megerősítéseként is felfogható, lévén, hogy a továbbépítéshez szükséges új termékeket és szolgáltatásokat mindenekelőtt a hírbe hozott kérők „biztosíthatják”.
Ez már csak azért is elengedhetetlen, mert ugyan a hazai bankok ma még mindenekelőtt áraikkal versenyeznek, aligha kétséges, hogy akár egy-másfél év múlva csupán az olcsóság kevés lesz a piacok megtartásához, nem beszélve újabbak megszerzéséről. Persze az idő azoknak dolgozik, akik már manapság túljutnak a sikerrel kecsegtető fejlesztéseken. Éppen ezért tartják úgy egyesek, hogy a konszolidált, ám még mindig az állam tulajdonában „senyvedő” banki négyesfogat (a K&H-n kívül a Magyar Hitel Bank, a Mezőbank és a Takarékbank) jelentős lépéshátrányba kerülhet a többi magyarországi pénzintézettel szemben.
Erős János viszont határozottan állítja, hogy ilyen veszély bankját nem fenyegeti. Mint mondja: az elmúlt időben többnyire csak azokat az ügyfeleiket veszítették el, akiktől meg is akartak szabadulni. A távozóknál viszont lényegesen több új klienst sikerült megnyerniük. A „piacnyerésben vagyunk” megjegyzést a vezérigazgató adatokkal is alátámasztja: a bank megőrizte dominanciáját az infrastrukturális beruházások és az agrárszektor finanszírozásában, miközben a vállalatok hitelezéséből 17, a lakosságéből pedig 10 százalékkal részesedik.
A lakossági piacon belül a kártyaüzletágban dúló versennyel kapcsolatban egyébként a vezérigazgató emlékeztet arra, hogy a K&H volt az első a Visa, illetve a Eurocard-MasterCard kártyákat kibocsátók és elfogadók sorában, s ma ez a pénzintézet vallhatja magáénak a legtöbb kártyaelfogadó-helyet.
Kérdés, vajon menynyire változtat, egyáltalán változtathat-e majd a vezetőség által az elmúlt valamivel több mint egy évben megcélzott irányon az új tulajdonos (lásd a General Electric Capital által a Budapest Bank átállításról fontolgatott terveket). Erős János úgy érzi, hogy a tulajdonosváltás a bank pozícióját csak kedvezően befolyásolhatja. S mivel a K&H a hazai piac valamennyi szeletében jelen van, valójában nincs is mód radikális irányváltásra.
Persze ez még nem zárja ki, hogy az új tulajdonos hallatja majd szavát olyan kérdésekben, mint például, hogy mi legyen a K&H portfóliójában lévő, közel 52 milliárd forint értékű konszolidációs kötvénnyel. Hiszen végső soron e húszéves lejáratú papírok finanszírozása a kihelyezhető hitelek állományát kurtítja meg. Erős János szerint viszont amíg lefelé mennek a hazai kamatok (márpedig e közel egy éve tartó irányzat a jegybank legutóbbi repokamat-csökkentése fényében egyáltalán nem látszik megtörni), addig az előző hat hónap diszkontkincstárjegy-aukcióinak átlaghozama alapján számított hozamú konszolidációs kötvények a legjobb befektetésnek tekinthetők. Ráadásul a bank – több hazai pénzintézethez hasonlóan – korántsem szenved forrásszűkében, így szó sincs arról, hogy hitelkérelmeket ilyen okból kellene visszautasítania. A felső két kategóriába tartozó ügyfeleik száma és igénye pedig nem növekszik, így a bank mostanában inkább kihelyezési lehetőségeket keres.
Mindenekelőtt hitelezési jelenléte megerősítése céljából indul el a K&H – a Postabank és a Dunaholding ellenében – az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. kisebbségi portfóliójára meghirdetendő zártkörű versenytárgyaláson is. „Bankunk vagyonkezelésben szerzett tapasztalatai példaértékűek” – mond egy érvet Erős János, mi dönthet mellettük az első ránézésre kétségtelenül kicsit esélyesebbnek tűnő vetélytársakkal szemben.
