Sok kolbászt kellett tölteni Gyulán, mire a cégnél egyáltalán felmerülhetett a tőzsdei bevezetés gondolata. A szárazárupiacon konkurensnek számító, jelenleg egyetlen húsipari tőzsdei társaság, a Pick 1992-ben elnyerte ugyan a húskombinátot az Állami Vagyonügynökségtől, később azonban lemondott róla a számára vonzóbb budapesti Herz szalámigyárért. A kombinátot végül 1996-ban privatizálták (a cég ma 66 százalékban a nádudvari Hage Rt., 27 százalékban 35 magánszemély és több önkormányzat, 7 százalékban pedig a Magyar-Amerikai Vállalkozásfejlesztési Alap kezében van). A privatizáció idejére már túl voltak a piacváltáson, megszabadultak a tőkehiány miatti adósságcsapdából, és tevékenységüket – az ínséges évek után először – nyereségessé tették. A tavalyi év mutatói egy talpra állt társaságról adnak számot: az árbevétel 11,4 milliárdot, az adózás előtti eredmény pedig 1,1 milliárd forintot tett ki. Az idei tervek szerint a forgalom eléri majd a 14,5 milliárdot. A húskombinát feljavulásához a mérlegek alapján döntően az járulhatott hozzá, hogy képes volt függetlenedni a pangó belpiactól (lásd a grafikont). A termelésnek tavaly már 58 százaléka ment exportra – zömmel Nyugat-Európába, elsősorban a német, az angol és a svéd piacra. Ezekben az országokban a dán húsok jelentik a legnagyobb konkurenciát, bár a szárazárukban riválisnak számít Pick-Herz is.
Zám András vezérigazgató idén már a hazai jelenlétet is erősíteni akarja, bízván a javuló életszínvonalban. Többet eladni, a piaci részesedést növelni egyelőre azonban csak a versenytársak rovására lehet, mert a kereslet egy helyben toporog. A cég forgóeszköz-állománya mintegy egymilliárd forint; a vezérigazgató szerint ez elegendő lenne a gazdálkodáshoz, ám az év elején további 200-300 millió forint hitelt is felvettek. A zártkörű részvénykibocsátás keretében tervezett 200-250 millió forint értékű tőkeemelést a tulajdonosok az indoklás szerint azért hajtják végre, hogy a tőzsde őszre tervezett bevételekor magasabb árfolyamot érhessenek el. Az akció lebonyolításáról az egy hónapon belül immár a második, június közepére összehívott rendkívüli közgyűlés dönt majd.
A húsfeldolgozó társaság jegyzett tőkéje ma 1,5 milliárd forint, amely a zártkörű kibocsátással várhatóan 1,8 milliárdra emelkedik. Mint Zám András elmondta, az idén csak részvényértékesítést készítenek elő a tőzsdén, új értékpapír nyílt kibocsátása nem várható. A vezérigazgató nem kívánt arról nyilatkozni, hogy mekkora értékű csomaggal jelentkeznek a parketten. Feltehető azonban, hogy egy 25 százalékot meg nem haladó pakettről lehet szó, ellenkező esetben ugyanis előfordulhatna, hogy egy szakmai befektető – összevásárolva a részvényeket – érdemi befolyást szerezzen a cég döntéseire. E veszély elhárítása motiválhatta az előzetes zártkörű emelést is.
A tőkebevonásra az 1997-ben megkezdett fejlesztési program folytatása érdekében készül a társaság. A beruházás első ütemében tavaly a kolbászfeldolgozás géprendszerét korszerűsítették. A logisztikát szintén modernizálják: a hetvenegynéhány Ifát Mercedesekre cserélik; eddig 17 új kocsit vettek. A kombinát tavaly 600 millió forintot fordított a fejlesztési program megvalósítására, s az idén újabb félmilliárdos invesztíció a cél. Az 1998-as ütemben a vágóvonal rekonstrukciója következik. A feldolgozás korszerűsítésével együtt a termékszerkezetet is javítják, növelvén a magasan feldolgozott termékek arányát.
A tulajdonosok a jobb termékszerkezettől és minőségtől a piaci pozíció erősítését várják. Ennek érdekében a húskombinát nagymértékben függetlenítette magát a szélsőségesen változó húspiactól: a feldolgozandó sertések felét, mintegy 100 ezer állatot már saját szervezésű, illetve a cég tulajdonában lévő telepeken hizlalják.
Ebben segített a főtulajdonos termelési integrációja, amelynek révén lényegében egy, a Hage kezében összpontosuló vertikális termelési lánc végpontja készül most a tőzsdére. A Gyulai Húskombinát Rt. ebbéli törekvése mindenesetre példát mutathat az élelmiszer-gazdaság honi középvállalatainak. Ha ugyanis életképes méretűvé akarnak válni az uniós erőpróbára, akkor tőkét kell szerezniük, amelyre megfelelő növekedési potenciál és tartós jövedelmezőség mellett a tőzsde kínálhat esélyt.
