Az Ovum nevű londoni tanácsadó cégre hivatkozva számol be a KPMG World Business magazin arról, hogy az ezredfordulóra 132 millió mobiltelefon-előfizető lesz Európában. Az öreg kontinens megelőzi ezzel az Egyesült Államokat, ahol csak 121 millió előfizetővel számolnak. Pillanatnyilag még az amerikaiak vezetnek 35 millió előfizetőjükkel az európai 22,5 millióval szemben. A legelterjedtebb a mobilhasználat a skandináv országokban, ahol a lakosság 20 százalékának van ilyen készüléke. Az Ovum szerint ez azzal magyarázható, hogy a világpiacon vezető amerikai Motorolát közvetlenül követő másik két meghatározó cég idevaló: a svéd Ericsson és a finn Nokia. Nem beszélve arról, hogy a nyári vakációk idején a skandinávok gyakorta kirándulnak Isten háta mögötti helyekre, ahol a külvilággal a kapcsolatot a mobiltelefon jelentheti. Ezzel szemben Németországban a lakosságnak csupán 4 százaléka használja a mobiltávközlési szolgáltatásokat, Franciaországban pedig kevesebb, mint 2 százalék. Magyarország a kettejük között helyezkedik el. Az Ovum arra is felhívja a figyelmet, hogy a mobiltelefon-lopások valóságos új bűnözési ággá nőtték ki magukat. Csak Nagy-Britanniában 12-15 ezer készüléket lopnak el havonta, 1,5 millió dollár kárt okozva ezzel.
- 13:50 Michael Jackson lánya 600 millió dollárt követel apja hagyatékából, bírósághoz fordult
- 13:45 Bocsánatot kért a társadalomtól az új legfőbb ügyész
- 13:43 A társasház folyosóján verte félholtra élettársát egy 28 éves pécsi férfi
- 13:42 Kálnoki-Kiss Attila: A magyar sport a következő évben is biztos alapokon működhet
- 13:38 Amerika választási lázban: sorsdöntő voksolásra készülnek a republikánusok és a demokraták
- 13:09 Orbán Viktor: Megpróbáltak beszervezni
- 13:04 „Végezni fogunk Trumppal” – áll a teheráni óriásplakáton
- 12:57 A Panelhősök Attilája megmutatja, mi történik, ha nem tudjuk kezelni a kudarcot
- 12:55 Lesz egy nagy visszatérő Marco Rossi keretében
- 12:48 15 évet kértek a somoskőújfalui testvérgyilkosra
- 12:47 Sorra kapcsolják le az európai szupermarketek hűtőit – de mégis hogyan?
- 12:46 Megmutatták, hogy nézett ki az Alföld kétszáz évvel ezelőtt
- 12:24 17 éves fiú rabolt ki két tinit a Józsefvárosban
- 12:14 Messze elmarad a hazai nagy büntetőügyekben elfogadott óvadékoktól Matolcsy 30 milliója
- 11:55 Négy utasszállító repülőgépen volt bombariadó Európában
- 10:57 Kik voltak 1956 hősei, és milyen újdonságokat derített ki róluk egy friss kutatás?
- 08:55 Munkaszüneti nappá nyilvánították december 24-ét, megvan az új legfőbb ügyész
- 08:49 „A Fidesszel mindenki jól jár!” – nyomoznak a Németh Balázsékat népszerűsítő kiadványok ügyében
- 07:48 Ezért drogozták be és itatták le a gyerekeket az inkák, mielőtt feláldozták őket az isteneknek
- 07:03 444: Közpénzből fizethették Pócs János fiának lézershow-ját
- 05:30 Kvíz: mennyit tudsz a táncdalfesztivál ikonjáról, Koós Jánosról?
- 22:19 Bizalomvesztés miatt azonnali hatállyal megszüntették Feledy Botond megbízatását a külügyi intézet élén
- 07:01 Tárgyalóasztalhoz ül Oroszország és Ukrajna
- 08:53 Romlott a spanyol labdarúgó állapota, aki egy horrorütközés miatt került kórházba
- 08:54 Holnap zuhan le a NASA űrtávcsöve, ezeken a területeken csapódhatnak be darabjai
