A bíróság csütörtökön lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el az Eclipse-ügy hét gyanúsítottjának ügyében. Az érintettek eddig előzetesben voltak, a bíróság a Fővárosi Főügyészség indítványozására döntött így. Az indoklás szerint ugyanis már nem áll fenn a szökés, elrejtőzés és a bizonyítékok eltüntetésének veszélye – erősítette meg a Magyar Hírlap értesüléseit Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.
Az Eclipse Zrt. a pénzügyőrök szerint fiktív cégeken keresztül próbálta meg eltüntetni a csaknem ötmilliárd forintos állami megrendelésből származó nyereségét. Az ügyben a VPOP indított nyomozást a cég hét vezetője ellen, adócsalás illetve pénzmosás miatt. A végzés még nem jogerős, a gyanúsítottak közül többen fellebbeztek – írja pénteki számában a lap.