Belföld

Pintér bízik a Civil vezetőkben

Volt cége vezetői ma már elfoglalták a miniszter által irányított terület kulcspozícióit.

A korábban Pintér Sándor által vezetett Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. volt menedzserei közül jónéhányan kulcspozíciókat foglaltak el a Belügyminisztériumban, a rendészeti igazgatásban és a rendőrségen – írja a hvg.hu. A miniszter a parlamenti választások előtt, március 25-én vált meg a hazai vagyonvédelmi piac egyik legjelentősebb vállalkozásától.

Amikor Pintért kinevezték, bizalmasai, munkatársai kulcspozíciókba jutottak. A CBSZ volt vezérigazgató-helyettese, Hatala József került az ORFK élére, a cég egykori vezérigazgatója, Tasnádi László a tárca kabinetfőnöke lett. A nagy visszatérők között van Eiselt György, aki a belügyi tárca helyettes államtitkára lett és Ruszó Gyula, aki a tárca titkárságvezetője már.

Ő egy másik Pintér-vállalkozásban, az Immobil 2000-ben fordult meg, korábban a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság gazdasági igazgatója volt, egészen addig, amíg 2003-ban hűtlen kezelés és magánokirat-hamisítás miatt nem indítottak eljárást vele szemben.

Ruszót és a főkapitányság közbiztonsági igazgatóját többek között azzal gyanúsították, hogy jogosítványokat törvénytelenül adtak vissza, és úgy adtak bérbe rendőrségi épületeket, hogy a rezsit továbbra is a rendőrség fizette. Ruszó Gyulát 2006-ban jogerősen felmentették a vádak alól.

AJÁNLOTT LINK:

Pintér excégének vezetői a belügy kulcspozícióiban (HVG)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik