Belföld

A kormány adóvá alakítja a munkaadói járulékot

December 13-án lesz a végszavazás az új nyugdíjtörvényről.

A kormány által tegnap határozatba foglalt új nyugdíjszabályokat holnap két törvényjavaslatban terjeszti a kormány a parlament elé. Így a magán-nyugdíjpénztári tagoknak 45 napjuk marad arra, hogy válasszanak a magán-, illetve az állami rendszer között – mondta Selmeczi Gabriella.

A nyugdíjvédelmi megbízott közölte, a parlament december 13-án tartja a végszavazást a törvényekről. Aki maradna a magánpénztárban, annak január utolsó napjáig kell nyilatkoznia. Aki nem nyilatkozik a visszalépésről, azt automatikusan visszasorolják az állami rendszerbe.

A maradás azt jelenti, hogy a munkaadói 24 százalékos befizetésről az érintett lemond, és csak a saját 10 százalékos befizetése után jut nyugdíjhoz – erősítette meg Selmeczi Gabriella. Hozzátette: a 24 százalékos munkaadói járulékot egyúttal adóvá alakítja a törvényjavaslat.

A megbízott cáfolta, hogy ennek hátterében az Alkotmánybíróság (AB) esetleges későbbi elmarasztaló ítélete állna. Szerinte a kormány által a 2011-es költségvetésbe tervezett 530 milliárd forint “minimum teljesülni fog”.

Aki magánnyugdíjpénztár-tag marad 2011 februárja után, elveszíti állami nyugdíjjogosultságát a nyugdíjkorhatárig hátralévő éveire, az államtól csak az addig befizetett járuléka után kaphat öregségi nyugdíjat nyugdíjba vonulása után.

A körülbelül 2700 milliárdos magán-nyugdíjpénztári vagyon visszaáramló részét az Állami Adósságkezelő Központ (ÁAK) kezeli. Ennek a vagyonnak a fele jelenleg állampapírban van, amit megsemmisítenek. Az értékpapírok tőzsdei kivezetéséről külön testület dönt majd.

Minden állami nyugdíjrendszerben lévő tagnak lesz saját nyilvántartási számlája, de ez nem a felhalmozott tényleges és adott esetben kifizetendő vagyont jelölné, hanem azt az összeget, ami után az illető öregségi nyugdíjra jogosult.

További újdonság, hogy az állami rendszerben a számla örökölhető lesz házastársak között, de a fentiek szerint nem a befizetett összeg, csak a jogosultság – tette hozzá Selmeczi Gabriella. A miniszterelnöki megbízott szerint a nemzeti nyugdíjrendszer kialakítása a nemzeti kormányok dolga, ezzel kapcsolatban semmilyen európai uniós egyeztetési kötelezettség nincsen.


Ajánlott videó

Olvasói sztorik