Manapság már szinte az is csoda, ha egy privatizáció a tervezett időpontban megvalósul. Ráadásul a Magyar Hitel Bank (MHB) jó másfél évvel ezelőtt még igencsak messze volt az eladható állapottól. A holland ABN-Amro Banknak a hazai bankprivatizációban rekordot jelentő befektetői vételárajánlata pedig abban a tekintetben számít szokatlannak, hogy a beígérten kívül nem kért állami többletgaranciát. Egy valami viszont nem is olyan különös: az, hogy ezek a legek éppen az MHB magánosítási történetében szerepelnek.
Jó másfél évvel ezelőtt valószínűleg kevesen számítottak arra, hogy az MHB privatizációja lesz a közép- és kelet-európai kereskedelmi banki szektor egyik legnagyobb külföldi befektetése. – Meglehetősen siralmas állapotban volt a bank, amikor 1995 márciusában idekerültem – idézte fel a múltat Járai Zsigmond vezérigazgató, akinek irányításával az első két hónapban több tízmilliárd forintos értékben bukkantak viszonylag rossz minőségű hitelekre és befektetésekre. A túlértékelt, banküzem számára felesleges ingatlanok mellett a gondokat tetézte a lejárati összhang hiányából fakadó rugalmatlan eszköz-forrás szerkezet, s az MHB jövedelemtermelő képességéhez képest igen magas költségszint. Emellett nagy volt a túlfoglalkoztatás. A megfelelő belső ellenőrzés és irányítás hiánya miatt pedig különböző részlegek különböző utakon-módokon próbálták elérni ugyanazt a célt, miközben sok részlegnek egész egyszerűen nem volt dolga.
Az új bankvezetőségnek az 1995. május végi közgyűlésen ismertetett stratégiája a privatizáció előkészítésének felgyorsítását, az ehhez szükséges mielőbbi feltételek megteremtését célozta meg. (Egyúttal a bankkonszolidáció időszakában, 1993-94-ben elszenvedett veszteségek rendezésére a 74,1 milliárd forintos jegyzett tőkét 7,1 milliárd forintra szállították le.) Az elképzelések középpontjában egy középméretű, magas technológiai színvonalú, jó minőségű szolgáltatásokat nyújtó “vállalati bank” állt.
Ehhez azonban mindenekelőtt a portfólió rossz elemeinek leválasztására volt szükség. A 78,8 milliárd forintos bruttó értékű, jövedelmet nem termelő eszközök értékesítésére – az MHB Invest Rt. és a Work Out Kft. beolvasztásával – 1995 júliusában, 1,4 milliárd forintos alaptőkével létrehozták a Risk Kft.-t. Több ezer (főként újrakezdési kölcsönt és E-hitelt felvevő) adóssal szembeni rossz minősítésű, lejárt követelés, valamint felmondott, jövedelmet nem termelő, bizonytalan megtérülésű hitelt vásárolt a társaság a banktól, 5,4 milliárd forintos nettó értékben. A kintlévőségek értékének döntő hányadát még a ’80-as évek végén, a ’90-es évek elején, elsősorban csődeljárás, felszámolás, végelszámolás alá került gazdálkodó szervezeteknek folyósított hitelek tették ki.
De a Risk Kft. portfólióját szegényítette az a 3,9 milliárd forintnyi kockázatos, valamint a banki tevékenységektől idegen, rossz befektetés és üzletrész is, melynek nagy része – hitel-tőke konverziós ügyletek révén – szintén a fenti időszakban került az MHB mérlegébe. Ugyancsak 3,9 milliárd forintra taksálták azokat az állam által kibocsátott kötvényeket, amelyek – kevés kivétellel – alacsony hozamúak és hosszú futamidejűek voltak. (Az értékpapír-befektetések között az államiaknál jóval kisebb nagyságrendet képviseltek a vállalati kötvények.) Végül 1,6 milliárd forintot tettek ki azok a banküzemhez nem szükséges ingatlanok, amelyek döntő hányadához biztosítékként jutott az MHB.
A Risk Kft. december közepére befejezi tevékenységét – közölte Járai Zsigmond. Az átvett vagyon értékesítéséből befolyt bevételek nagyságrendje alapján szinte biztosra vehető, hogy az ez év márciusában, a Risk Kft. által még tavaly decemberben kibocsátott és az MHB által lejegyzett kötvényekre kapott 11 milliárd forintos állami garanciából csak kevesebb mint 3 milliárdnyira tart igényt a bank. Holott a kormány 5,6 milliárdig lett volna hajlandó elmenni. A vezérigazgató az állami tulajdonost képviselő Pénzügyminisztérium (PM) és a bank közötti kölcsönös bizalommal és jó kapcsolattal – a megállapodás alapján a PM a Risk Kft. minden egyes értékesítését jóváhagyta – magyarázta e mifelénk manapság meglehetősen szokatlan sportszerűséget.
A privatizációra való felkészülést szolgálta az egészségtelen méretű, az induló 124 milliárd forinttal szemben 1994 végén 110 milliárd forint névértékű konszolidációskötvény-állomány további csökkentése is. Ebből a Magyar Nemzeti Bankkal kötött megállapodás alapján tavaly 40 milliárdnyit már visszacseréltek. Ennyi volt ugyanis az MHB tartozása a jegybankkal szemben, azaz a bank lényegében a konszolidációs kötvényekkel fizetett. Ami egyúttal azt is jelentette, hogy e tranzakció révén nem jutott készpénzhez.
A vezérigazgató erre az évre a kötvényállomány további 15 milliárd forintos csökkentését irányozta elő, ám – mint mondta – az eddigi, közel 5 milliárdos forgalom ismeretében ez a cél valószínűleg nem teljesül. A konszolidációs kötvények tartása egyébként az elmúlt valamivel több mint egy év csökkenő kamatai mellett nem is bizonyult olyan rossz üzletnek, lévén, hogy e papírok az előző hat hónap diszkontkincstárjegy-aukcióinak átlaghozama alapján számított hozamot fizetik. Ennek ellenére elengedhetetlen a megmaradt állomány folyamatos csökkentése, hiszen a mérlegoldalak közötti lejárati összhang még mindig nem egészséges: a 20 éves lejáratú eszközöket esetenként néhány hónapos betétek finanszírozzák. Ezért megpróbálják a piacon értékesíteni e papírokat, ezekből jut majd a bankcsoport előreláthatólag jövő év első felében induló élet- és nyugdíjbiztosítójának is, mely ezekben a konszolidációs kötvényekben fialtatja majd a díjtartalékát.
Ma az MHB jóval “karcsúbb”, mint másfél évvel ezelőtt. Az alkalmazottak száma az akkori 4200-zal szemben ez év végén várhatóan már csak 2500 lesz. Radikálisan, 175-ről 45-re mérséklődött az osztályok száma, s a korábbi vezetők közül alig 25 maradt, hírmondónak. A működési költségek egyharmadukra csökkentek, s korszerűsödött a belső szervezet is. A bank központja alapvetően három részből áll: a 70 egységes fiókhálózat munkáját koordináló és irányító pénzforgalmi és hitelirányítási részlegből; a számviteli, számítástechnikai és infrastrukturális szolgáltatásokat nyújtó, úgynevezett back-office-ból; valamint a központi szolgáltató (jogi, személyzeti, treasury stb.) részlegekből.
A tavaly májusban meghirdetett stratégia kulcseleme volt a Népbank 2000 fantázianévre keresztelt lakossági leánybank alapítása. Azzal az ABN-Amro Bank vezetői is egyetértettek – hangsúlyozta Járai Zsigmond -, hogy a hazai lakossági piacon a következő évtizedben összehasonlíthatatlanul nagyobb lehetőségek mutatkoznak, mint a vállalati szektorban. A magyar lakosság ugyanis ma még úgymond alulbankosított. Első olvasásra talán furcsa, de például több afrikai országban is a magyarországinál fejlettebb szolgáltatásokat kapnak a magánszemélyek. (E helyütt elegendő a jóformán csak “papíron” létező hitelkártyák hiányára utalni.) Az MHB azért is startol rá erre az üzletágra, mert vezérigazgatójának álláspontja szerint öt év múlva a nyereségük legalább a felét valószínűleg a lakossági piacon keresik majd meg.
A 2 milliárd forintos alaptőkével tevékenységét várhatóan a jövő év közepén megkezdő Népbank számára a vezetőség 10-15 százalékos piaci részesedés megszerzését irányozza elő. Nem elsősorban a már most is meglévő lakossági bankoknak kívánnak konkurenciát teremteni, hanem a várhatóan gyorsuló ütemben növekvő lakossági banki szolgáltatások terén szeretnének nyitni. Eleinte a magánszemélyek közel 75 százaléka által igényelt tömegszolgáltatásokat nyújtják, s csak a megfelelő technológiai háttér (ne feledjük: az űrkutatás után manapság a banki a legjobban számítógépesített “iparág”) megteremtése után vágnak bele a lakosság 5-10 százalékát kitevő tehetősebb rétegek kiszolgálásába. E – manapság Magyarországon is egyre jobban terjedő – private banking szolgáltatás felfuttatásában egyébként a holland tulajdonosok igen sokat segíthetnek, lévén, hogy – mint azt a Figyelővel M. J. Drabbe, az ABN-Amro Bank igazgatósági tagja közölte – ma a világ 35 országában működtetnek effajta tevékenységgel foglalkozó egységet.
Nagyszabású lakossági terveiket szemlélteti, hogy információink szerint a hollandok elsősorban a magánügyfelek minél jobb kiszolgálása érdekében kívánják 140-esre bővíteni az MHB, illetve – az adásvételi szerződés karácsonyig várható aláírása utáni nevén – az ABN-Amro-Magyar Bank fiókhálózatát. Ami azért is érdekes, mert eleddig a külföldi pénzintézetek elsősorban kisebb bankokat gründoltak Magyarországon, melyekben jórészt az anyaországból érkezett ügyfeleik rendelkezésére állnak. Ezzel szemben az ABN-Amro Bank elfogadta azt a filozófiát, hogy mindenekelőtt a magyar klienseknek kell nemzetközi szolgáltatást adni.
Ma a lakossági üzletág még sokkal kevésbé nemzetközi, mint a vállalati – vélte Járai Zsigmond. A gazdálkodó szervezetek már ma is dúskálhatnak a banki választékban. Ezért a Magyarország OECD-tagsága kapcsán 1998. január elsejétől érvényesülő külföldi fióknyitási szabadság elsősorban a bankok vállalati üzletágát befolyásolhatja. Ezzel szemben a lakossági banktevékenység inkább a helyi ismereteken alapszik.
Az 1995. májusi stratégiában még nem szereplő biztosító várhatóan 1997 első felében, 2,1 milliárd forintos alaptőkével indul, a Népbankhoz hasonló filozófiával. Az előző évek mutatós eredményei ellenére ma még a magyar polgárok – nemzetközi összehasonlításban – meglehetősen keveset költenek biztosításra. Ezért (is) a Magyar Élet- és Nyugdíjbiztosító elsősorban nem a meglévő ügyfelek elcsábításával, hanem újak szerzésével kíván éveken belül 10-15 százalékos piaci részesedésre szert tenni.
Hasonló arányú ügyfélkört szeretnének a vállalati piacon is megszerezni. Persze azzal az új tulajdonosok is tisztában vannak, hogy az 1987. évi alapítás után még 50 százalék körüli részesedést magáénak tudó pénzintézetnek igen erős verseny közepette kell jelenlegi 7-8 százalékát feljebb srófolnia. Közhely, de tény, hogy a vállalati piacon a fokozatosan szűkülő banki kamatrésekkel, egyre több külföldi tulajdonú bank versenyében, csak az ügyfeleknek nyújtott minél magasabb színvonalú szolgáltatással lehet eredményt elérni.
Az MHB eddigi stratégiájával és terveivel egyébként az ABN-Amro Bank vezetői teljesen egyetértenek. Mégis meglepő volt, hogy a bank 89,23 százalékos állami részvényhányadára tett igen magas, 222 százalékos (körülbelül 14 milliárd forintos) vételi árajánlat mellett a Risk kötvényeire felajánlotton kívül nem igényeltek állami többletgaranciát. Ami – a már említett legfeljebb 3 milliárdos garanciabeváltást figyelembe véve – azt is jelenti, hogy az állam gyakorlatilag 11 milliárd forint körüli tiszta bevételre tesz szert az MHB eladásából.
Pedig a kívülállók azt hitték, hogy a Budapest Bank (BB) privatizációs szerződésében megfogalmazott állami garanciák (Figyelő, 1996/40. szám) nyilvánosságra kerülését követően az MHB vevőjelöltjei is hasonló biztosítékokat kérnek. Még akkor is, ha az állítólag a BB-ügy apropóját már csak az ottani tulajdonos General Electric Capitalével azonos nemzetiség okán is meglovagolni kívánó Bank of America végül nem adott be pályázatot.
Így a hírek szerint csak a másik pályázó, az osztrák Creditanstalt (CA) kért többletgaranciát a költségvetéstől, főként az MHB leányvállalatának, a Talentum Rt.-nek a WVM Lízing és Pénzügyi Rt. csődje miatt esetleg felmerülő, mintegy 3 milliárd forintra becsült jótállási kötelezettség okán.
Mellesleg többletgaranciát csak a szomszédos országból befektetni szándékozók kértek: a Bank Austria például a jegybanktól örökölt garanciák miatti kockázatokkal magyarázta visszalépését – a nemzetközi bankvilágban meglehetősen szokatlanul, még a tender kiértékelését megelőzően. Még ennél is látványosabban mosta kezeit, amikor az általa (is) hosszabb időn át mustrálgatott MHB értékét mindössze 1 forintra tette.
Persze a jelek szerint ez az elmarasztaló vélemény cseppet sem zavarta a pályázaton nyertes hollandokat. Ezzel kapcsolatban lapunknak M. J. Drabbe mindössze annyit mondott: ajánlatukból világosan kiderül, hogy az osztrákoktól merőben más következtetésekre jutottak.
Járai Zsigmond egyébként elismerte, hogy a bankok jellemzésére általában használatos nettó eszközérték az MHB esetében – a múltbeli, de mára már eltüntetett több tízmilliárd forintos veszteség miatt – valóban alacsony, de korántsem 1 forint. Szerinte a hollandok nem is ezt, hanem inkább azt vizsgálták, hogy mit lehet a bankból kihozni.
Az már az ügy pikantériája, hogy lapértesülések szerint az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. még a pályázatok végleges kiértékelése előtt átvállalta a jegybanktól örökölt hitelbanki garanciákat.
Ettől függetlenül a sógorok versenyben maradt másik reprezentánsa, a Creditanstalt – lapunk értesülései szerint a névérték 150 százalékát közelítő – vételárajánlata jóval elmaradt a hollandokétól. Szakértők azonban korántsem tartják véletlennek a CA vereségét, lévén, hogy az osztrák bankok mindenekelőtt üzemgazdasági szempontok alapján tesznek árajánlatot, ami a tapasztalatok szerint általában alatta marad a más országból (jelesül Franciaországból, Hollandiából, Németországból) érkező stratégiai befektetőkének.
Bár a PM helyettes államtitkára, Balázs Ágnes tartotta magát ahhoz, hogy nem szokás közölni, a nyertes mellett ki és milyen ajánlattal vett részt a pályázaton, annyit azért elárult, hogy valamennyi értékelési szempontban (melyek közül a vételár 70, a későbbi tőkeemelési szándék és a tervezett üzletpolitika 15-15 százalékos súllyal szerepelt, miközben a kért állami garanciák mínuszpontot jelentettek), az ABN-Amro Bank bizonyult a legjobbnak. Mindezek ismeretében nehéz megítélni azoknak a feltételezéseknek az igazát, hogy a jegybanki alelnökök kényszerű távozása kapcsán kirobbant botrány (Figyelő, 1996/44. szám) időzítése – az ügyben érintett CA-Magyar Alap okán – valóban az anyacég nyerési esélyeit kívánta csökkenteni.
Az adásvételt még a bank viselt (konszolidációs) dolgairól készített ÁSZ-jelentés sem befolyásolta kedvezőtlenül. Ezzel kapcsolatban egyébként Járai Zsigmond elmondta, hogy a számvevőszéki észrevételek alapján cselekvési programot dolgoztak ki, belső vizsgálatot folytattak le, amely kiderítette, hogy a bank jelenlegi állományában már senki nem dolgozik a jelentésben érintettek közül.
Mindazonáltal a holland bank igazgatósági tagja nem győzte hangsúlyozni, hogy valamennyi kockázat részét képezte ajánlatuknak, így a Talentum Rt. említett kötelezettségvállalása is. Mindezzel együtt a brókercég jövője kérdéses, ám ez egyáltalán nem meglepő. Ugyan M. J. Drabbe szerint a Talentum Rt. megszüntetése nem merült fel, ám megfontolják, hogy működjön-e ugyanazon a területen két ABN-Amro-érdekeltség. S ha már banki szinten a vevők kész tényként közölték az 1993-ban alapított ABN-Amro Bank (Magyarország) és a Magyar Hitel Bank összevonását, akkor hasonló fúzió a két brókercég (a Talentum és az ABN-Amro Hoare Govett) között sem elképzelhetetlen. Így vélte Járai Zsigmond is, amikor emlékeztetett arra, hogy az új pénzügyi törvények 1997. január elsejével tervezett hatálybalépésével a szabályok, jelesül a tőkekövetelmények szigorodnak.
A hollandok mindenesetre a magas vételi árajánlat mellett a beígért tőkeemelés mértékével sem fukarkodtak. A következő egy évben esedékes mintegy 100 millió dollár – a pályázat szerint – akkor érkezik az ABN-Amro-Magyar Bank számlájára, amikor az a fejlesztési projektek (Népbank, Élet- és Nyugdíjbiztosító stb.) megvalósításához elengedhetetlen.
Korábban szó volt arról, hogy a győztes mellett esetleg magyar pénzintézetekbe (Magyar Külkereskedelmi Bank, Budapest Bank) már korábban befektető Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), valamint a Világbank leányvállalata, a Nemzetközi Pénzügyi Társaság (IFC) is részt vesz a tőkeemelésben. Utóbbi magyarországi képviseletének vezetője az elmúlt időben többször is hangsúlyozta, hogy az IFC szívesen szerezne legfeljebb 25 százalékos részesedést az MHB-ban.
Az ABN-Amro Bank vezetői nem zárkóznak el ettől a lehetőségtől, különösen azok után, hogy az említett két nemzetközi pénzügyi szervezettel Kazahsztánban, illetve Üzbegisztánban ma is szorosan együttműködnek. M. J. Drabbe szerint mindenképpen megvizsgálják, milyen többletértéket hozhat a banknak az EBRD és/vagy az IFC tulajdonosi jelenléte. Ám nem szabad elfelejteni, hogy Magyarország egészen más helyzetben van, mint a két szovjet utódállam. Mindenesetre a hollandok egyedül is vállalják a tőkeemelést.
De tulajdonosként még ennél is korábban magukra maradhatnak az ABN-Amro-Magyar Bankban. A privatizációs szerződés karácsonyig tervezett aláírása után ugyanis a 222 százalékos vételi ajánlatukat megteszik a maradék, kevesebb mint 11 százalékos részvénycsomag tulajdonosainak is. Ebből 5 százaléknyi papír a dolgozókat illeti, a kormánydöntés értelmében 50 százalékos árkedvezménnyel. A bank privatizációjában elévülhetetlen érdemeket szerző Járai Zsigmondot – miután munkába állása óta csak a havi minimálbéreket vette fel – szerződése alapján szintén részvényekkel fizetik ki, becslések szerint az alaptőke legalább 1 százalékával megegyező értékben.
Ez azonban korántsem tekinthető végkielégítésnek, lévén, hogy a hollandok kijelentették: a bank jelenlegi vezetőségével messzemenően elégedettek. Olyannyira, hogy – mint azt M. J. Drabbe lapunknak elmondta – a magas vételárajánlat a bank mostani helyzete és a jövőbe vetett bizalom mellett a menedzsmentnek is szólt.
Azt egyébként, hogy jól igazgatott az MHB, s igen magas értéket képvisel, a Figyelő érdeklődésére a bank privatizációs tanácsadója, a brit Barclays de Zoete Wedd magyarországi igazgatója, Charles Kovacs is megerősítette.
De azok sem járnak rosszul, akik a magas privatizációs vételárat megneszelve az október 25-i felfüggesztés előtt jutottak a bank részvényeihez, a névérték 130 százalékán. Persze, a legtürelmesebbek még ennél is nagyobb hozamot vághatnak zsebre, hiszen például még a nyár közepén is alig 50-60 százalék körül folyt az MHB-papírok adásvétele.
Mivel nem valószínű, hogy lesznek, akik nem élnek az új tulajdonos ajánlatával, a még egy ideig MHB nevet viselő bank részvényei valószínűleg örökre kimennek a forgalomból. Az ABN-Amro-Magyar Bank papírjainak esetleges tőzsdei bevezetését firtató kérdésre ugyanis M. J. Drabbe határozott nemmel válaszolt. Persze annak nem sok értelme lenne, hogy a bankok világranglistáján előkelő helyen szereplő, a nagy nemzetközi tőzsdéken jegyzett holland pénzintézet egyik leányát a helyi tőzsdére bevezesse. Annál logikusabb lenne viszont az anyabank papírjainak hivatalos budapesti kereskedése. De ez már egy másik történet.
