E héten adták át az ISO 9001 szabványnak megfelelő minőségbiztosítási rendszert tanúsító okiratot a Megamicro Elektronikai és Biztonságtechnikai Rt.-nek. A tizenkét évvel ezelőtt kisszövetkezetként indult, s 1991-ben átalakult, száz százalékban belföldi magántulajdonú társaságnál ma közel százan dolgoznak. A cég árbevételének – amely tavaly 721 millió forintot tett ki – jelentős része a vagyonvédelmi berendezések telepítéséből származik. Egyik legnagyobb partnerük az OTP – a bank fővárosi főépületében az elektronikus biztonsági rendszer központját is ők telepítették -, de egyebek mellett a nevükhöz fűződik az úgynevezett eseményvezérelt digitális képrögzítés kifejlesztése is.
- 19:22 A katasztrófavédelem megerősítette, hogy vittek külső helyszínre veszélyes anyagokat a gödi Samsung gyárból
- 19:22 „Coming soon Debrecen” feliratú kép jelent meg a CATL gyárról egy tiszás képviselőjelölt oldalán
- 19:15 Anyagi problémákkal küzd a Drága örökösök színésznője: „Nem gondoltam, hogy majdnem 50 évesen itt fogok tartani”
- 18:57 Autóban zúztak halálra egy férfit egy müncheni roncstelepen
- 18:31 Orbánon eluralkodni látszik a stratégiai hisztéria
- 18:31 Közel egymilliós bírságot szabtak ki a hétfői Lázárinfó miatt
- 18:29 Amanda Seyfried művégbélnyílással forgatta le új filmje meztelen jelenetét
- 17:56 Szandi a fia által tervezett ruhában zsűrizik majd A Dal következő adásában
- 17:48 Idén is több mint 200 választási megfigyelő érkezik Magyarországra
- 17:09 Le kellett cserélni a kapust, miután lehányta a mezét
- 17:05 Ennél „ütősebb” játék nem nagyon jelent meg az utóbbi időben
- 16:59 Reuters: Ukrán olaj is érkezett Magyarországra a Barátság vezetéken
- 16:53 Több mint húszszorosára emelkedett szolidaritási hozzájárulás Újbudán 10 év alatt
- 16:35 Görögországot vette célba a magyar agrármulti
- 16:20 Szijjártó szerint az „ukrán zsarolás” miatt építünk új olaj- és dízelvezetéket Szerbiával
- 10:26 „Leszophatjátok Putyin faszát!” – újabb rendszerkritikus dallal jelentkezett Molnár Tamás
- 13:18 Kényszerleszállás miatt Győrtől nem messze engedte ki a kerozint egy vancouveri járat
- 10:34 Gázkazánok betiltása: megszületett az európai döntés, amely szakít a korábbi tervvel
- 05:58 Találtunk egy sötét fejezetet a magát lábon lövő jelöltet váltó fideszes életrajzában
- 15:41 Halottak „írhattak alá” a Mi Hazánk egyik budapesti jelöltjének, feljelentést tesz a választási bizottság
- 11:40 „Belső információink alapján egyszerűen megtiltották a hatóságoknak, hogy ellenőrzést végezzenek” – mondta el Magyar Péternek egy férfi, aki éveken át dolgozott a gödi Samsung-gyárban
- 10:29 A DK és a Kutya Párt még messze a listaállítástól
- 09:21 Magyar Péter: Ha valódi veszélyről lenne szó, Orbán Viktor felelős miniszterelnökként már rég meghívott volna engem
- 16:59 Reuters: Ukrán olaj is érkezett Magyarországra a Barátság vezetéken
- 11:55 A kritikus infrastruktúra védelme nem politikai show – Ruszin-Szendi Romulusz az ukrán „támadásról”
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
