A brókerek egybehangzó állítása szerint a külföldi értékpapír-vásárlás nem a kispénzű magyar családok hó végi mulatsága lesz. Az egyes tranzakciók elkerülhetetlen adminisztratív költségei mellett a lebonyolításban részt vevő magyar és külföldi brókercég, valamint a Keler is felszámítja majd a saját jutalékait. A magyar elszámolóház július 1-jei általános díjcsökkentésével egyidejűleg a külföldi értékpapírokhoz kapcsolódó díjtételeit is ismertette. Egy Keler-Cedel értékpapír-transzfer – vagyis a magyar és a nemzetközi elszámolóház közötti átutalás – például ezer forintjába kerül a megrendelőnek (beszámítva a Cedel díját is). A letéti igazolás formájában a Kelernél elhelyezett értékpapírok számlavezetési díja 0,45 ezrelék; ez kötvények esetében a névérték, részvényeknél az aktuális piaci érték után számítandó. A papírok „fizikai” – vagyis az eredeti értékpapír kinyomtatott formájában való – beszállítását egyszázalékos (!) számlavezetési díjjal „bünteti” a Keler. Ennek oka, hogy az értéktár nem képes a rendkívül sokféle potenciálisan megvásárolható papír mindegyikét megvizsgálni, így az egyébként szokásos gyűjtőelvű tárolás helyett a jóval költségesebb egyedi nyilvántartást kell alkalmaznia.
- 20:36 Majdnem leharapta a vőlegény rokonának ujját, öt év börtönt kapott az őrjöngő vőfély Oxfordban
- 20:02 Horthy távozása óta pusztuló részek is megújulnak a Gödöllői Királyi Kastély nagy rekonstrukciójában
- 19:55 Totális káoszra számít Budapesten a fuvarozók tüntetésének szervezője
- 19:22 Huszonhét tonna kokaint foglalt le a kolumbiai haditengerészet
- 18:51 Neki köszönhetjük a magyar narancsot és gyapotot
- 18:46 Magyar Péter: Lázár szlovákozása után Orbán román városnak nevezte Temesvárt
- 18:45 Tinilányokat gyanúsítanak a fővárosi szórakozóhelyi késelés ügyében
- 18:33 „Egy világ omlott össze bennem” – roma gyerekek örökbefogadása
- 18:11 Két autó ütközött, teljes útzár Füzesabonynál
- 18:03 Eltűnt egy 30 éves nő Budapesten, a rendőrök a lakosság segítségét kérik a megtaláláshoz
- 17:44 Magyarázat nélkül tűnt el több fotó az Epstein-aktáknak létrehozott weboldalról
- 17:41 „Ha ez a darts, akkor én ebből nem kérek” – kiakadt ellenfele időhúzásán a vébéről kiesett játékos
- 17:27 Rekordszámú foglyot végeztek ki Szaúd-Arábiában
- 17:01 „Legfeljebb majd élünk úgy, mint bárki más” – egy Izraelből huszonöt év után hazaköltöző férfi története
- 16:59 Orbán Viktor: Magyar Péter emberei a nyugdíjasok halálát kívánják
- 16:32 A fóti gyermekotthon volt nevelője: volt időszak, amikor szinte mindennap felvágta az ereit egy gondozott
- 14:58 Oroszország Ukrajnát sem tudja meghódítani, nemhogy Európát – amerikai hírszerzési igazgató
- 11:08 „Sári, hogy van az, hogy most tűzzel-vassal űzik a drogozást, és közben hagynak egy ilyen helyet létezni?”
- 17:01 „Legfeljebb majd élünk úgy, mint bárki más” – egy Izraelből huszonöt év után hazaköltöző férfi története
- 06:51 Török Gábor értékelte Áder János sikerjelentését
- 18:33 „Egy világ omlott össze bennem” – roma gyerekek örökbefogadása
- 08:45 Valami belecsapódott a Holdba
- 15:45 Lázár az útdíjak emeléséről szóló megállapodásról: 3 millió ember nyugodt éjszakái múltak ezen
- 08:02 A betiltott Bors terjesztésére buzdít Rétvári Bence
- 14:59 Hármas karambol, mentőhelikopter és útzár Herceghalomnál
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
