Belföld

Kiderült, mit mondott Orbán az IMF-botrányról

A miniszterelnök a Fidesz-frakciónak azt állította, csütörtökre csillapodhatnak a kedélyek.

Az IMF úgy viselkedett a múlt heti tárgyalásokon, mintha a bankok érdekvédelmi szövetsége lenne – állítólag ezt mondta Orbán Viktor a Fidesz zárt frakcióülésén hétfőn délelőtt. Erről a nevük elhallgatását kérő kormánypárti képviselők nyilatkoztak az [origo]-nak.

A miniszterelnök szerint a legfontosabb kérdés a bankadó volt a megbeszéléseken. Véleménye szerint a valutaalap az erről történő szavazásig, vagyis csütörtökig fog nyomást gyakorolni Magyarországra, ezután csillapodnak a kedélyek. Az egyik honatya szerint a tárgyalásokon az MNB vezetőjének fizetéséről is vitáztak.

A kormány több fordulóban tartott megbeszélést az IMF-fel, de a korábbi hírekkel ellentétben, a kompromisszum hiánya miatt, a delegáció már a pénteki üléseket is lemondta – mondta egy kormányzati tisztviselő.

Egy vezető politikus szerint a valutaalap nemcsak a hiánycél mértékébe akart beleszólni, hanem abba is, milyen intézkedésekre van szükség. Volt olyan tárgyalás, amelyen állítólag Orbán Viktor is részt vett.

Orbán pár napos haragra számít az IMF-fel ([origo])

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik