Belföld

Újabb jégverés és zivatar közelít

Az ország több régiójában másodfokú riasztás van érvényben.

Az ország több régiójára, Közép-Magyarországra, Közép- és Dél-Dunántúlra, valamint a Dél-Alföldre is kiadták a narancssárga riasztást – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) internetes oldalán.

Csonka Tamás, az OMSZ munkatársa az MTI-nek elmondta, hogy ez a veszélyjelzés azt jelenti, hogy az adott régiókban előfordulhatnak intenzív csapadékkal és 90 kilométer per óra sebesség fölötti széllökésekkel járó heves zivatarok, amelyeket legalább kétcentis jég is kísérhet. Hozzátette: a heves esőzések, viharok várhatóan csak kisebb területeket érintenek majd.

A nyugat-dunántúli és észak-magyarországi régióban citromsárga riasztás van érvényben. Tehát azokon a területeken is előfordulhat zivatar, amelyet viharos széllökés, intenzív csapadék vagy jégeső kísérhet.

Csonka Tamás elmondta, hogy az időjárás-változást az ország felett nyugat-északnyugat felől kelet-délkeleti irányba áthaladó hidegfront okozza.

Az OMSZ honlapján található kedd éjfélig szóló figyelmeztető előrejelzése szerint a nap folyamán akár az egész országra kiadhatják a narancssárga riasztást.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik