Belföld

Csaknem hatszáz lakóházban esett kár Észak-Borsodban

Csaknem hatszáz lakóházban esett valamilyen kár Észak-Borsod négy településén, a legtöbb ház Bánréve, Hét, Sajópüspöki és Sajónémeti községeket érintette a vihar.

Rétközi Ferenc, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője az MTI-nek vasárnap elmondta: valamennyi területet végigjárták, az eddigi felmérések alapján 570 lakóépület károsodott, és 9 önkormányzati ingatlanban esett kár.

Példaként említette, hogy van olyan épület – az egyik iskola -, amelynek sorra betörtek az ablakai, ezért teljesen beázott.

A további károk megakadályozására ideiglenesen lefóliázták azoknak az épületeknek a tetejét, amelyek megsérültek. Vannak olyan házak, amelyeknek a lakói nem tartózkodtak a településen, ezeknek is lefóliázták a tetejét, hogy megvédjék az ingatlant.

Rétközi Ferenc megerősítette, hogy személyi sérülés nem történt a vihar miatt, Bánrévéről, Sajópüspökiről, Hétről és Sajónémetiről senkit nem kellett kitelepíteni.

A helyi meteorológiai szolgálat tájékoztatása szerint vasárnap is lehetnek záporok, zivatarok, de alapvetően sok napsütés várható. Zivatarok környezetében a szél viharos erejű lehet, és akár jég is eshet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik