Belföld

Medián: továbbra is elsöprő a Fidesz-fölény

A kormánypártnak hatalmas előnye ellenére az elutasítottsága is nőtt.

A Fidesz támogatottsága a parlamenti mandátumokra vetítve kétharmadosnál is nagyobb fölényt jelentene – áll a HVG számára készített legfrissebb Medián-felmérésben. A kormánypárt a választani tudó biztos szavazók körében 66 százalékos támogatottságot élvez, míg az MSZP-re 15, a Jobbikra 12, az LMP-re pedig 6 százalék szavazna.

A tetemes előny ellenére azonban júniushoz képest 5 százalékpontot emelkedett a Fidesz elutasítottsága is a biztos szavazók körében (19 százalék), míg az MSZP-re az előző hónapokhoz képest valamivel kevesebben mondják, hogy semmiképpen sem szavaznának rájuk (66 százalék a júniusi 70-hez képest).

A politikusok népszerűségi listáján 61 ponttal Orbán Viktor vezet. Érdekesség, hogy a leendő köztársasági elnök, Schmitt Pál a második helyre lépett előre, a dobogó harmadik fokára szorítva a sokat veszítő Sólyom Lászlót. A vezető kormánypárti politikusok, így Navracsics Tibor, Varga Mihály vagy Kósa Lajos népszerűsége tekintetében, május óta nagynak mondható negatív változás állt be.

Csökkent a szavazási hajlandóság is, azonban továbbra is magas azok száma, akik szerint az országban jó irányba mennek a dolgok.

AJÁNLOTT LINK:

Elsöprő Fidesz-KDNP-támogatottságot mér a Medián (hvg.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik