A március 31-i határidőig valószínűleg mind a négy érintett pénzintézet (Magyar Hitel Bank, Kereskedelmi és Hitelbank, Mezőbank, Takarékbank) eleget tesz a tavaly decemberben megújított bankkonszolidációs szerződések azon részének, amely előírta: készítsenek tervet állami tulajdonban lévő részvényeik értékesítésére. Az eddig benyújtott privatizációs elképzelések egy pontban szinte szóról szóra megegyeznek: valamennyi bank legfeljebb két éven belül magánkézbe kíván kerülni, dacára annak, hogy az állam a készülő hitelintézeti törvényben valószínűleg 2000-ig kap lehetőséget a bankprivatizáció befejezésére.
Ma már nem kell különösebb bátorság annak kijelentéséhez: az állam, jobban mondva annak akkori képviselője, az Állami Vagyonügynökség az 1992-ben megkezdett bankkonszolidációval enyhén szólva nem a legjobb megoldását választotta a csődbe ment, illetve felszámolt vállalati ügyfelei miatt bajba jutott pénzintézetek rendbetételére. Bár ezt a megállapítást egy ideje a kedvezményezettek és a kikosarazottak egyöntetűen elfogadják, mindmáig egyetlen szakértő sem vállalkozott a sommás véleményen túl átfogó értékelésre.
Jóllehet, az utóbbi időben egymást meglehetősen sűrűn váltó pénzügyminiszterek beiktatásuk után szinte kivétel nélkül ellenérzésüket hangoztatták a bankkonszolidációval kapcsolatban, látványos lépéseket közülük talán egyedül (az ily módon a harmadik legnagyobb összeggel megtámogatott bank vezetői székéből érkezett) Bokros Lajos tett e sajátos állami osztogatás sürgős lezárására. A napokban pedig Suchman Tamás privatizációs miniszter már azt jelentette be, hogy a Magyar Hitel Banknak (MHB) nyújtott 11 milliárd forintnyi állami garanciavállalás (Figyelő, 1996/12. szám) a bankkonszolidációs folyamat végét jelenti.
Persze, a konszolidációs kötvények, valamint az alárendelt kölcsöntőkék formájában összességében csaknem 360 milliárd forintnyi költségvetési pénzt felemésztő folyamatot nem lehetett valamennyi banknál egyik napról a másikra elvágni. A szerencsésebbeket privatizálásuk (Budapest Bank, Magyar Külkereskedelmi Bank, OTP Bank), az erre nem érdemesülteket megszüntetésük (Dunabank, Iparbankház, Ybl Bank), illetve másik pénzintézetbe való beolvadásuk (Agrobank, Ibusz Bank, Innofinance, Konzumbank) vonta ki automatikusan a körből, megint mások pedig megfelelő mutatójuk miatt nem szorultak további effajta állami segítségre (Általános Értékforgalmi Bank, Corvinbank, Postabank, West LB Hungária).
Az így megmaradó, a Magyar Hitel Bankból, a Kereskedelmi és Hitelbankból (K&H Bank), a Mezőbankból, valamint a Takarékbankból álló négyessel viszont valamit kezdeni kellett. Az apropót az állami segítség fejében 1993-ban megkötött, különböző előírásokat magukban foglaló bankkonszolidációs szerződések hatályának 1995 végi lejárata adta. Hogy bőven van mit változtatni, azt a kormány elmúlt évi utolsó ülése után Bokros Lajos pénzügyminiszter a napnál is világosabbá tette, mondván: ezek a bankkonszolidációs szerződések “nem tartalmaztak konkrét cselekvési programokat, elérendő célokat és határidőket, illetve nem volt bennük utalás a vezetők felelősségére”. Ezért a Pénzügyminisztérium (PM) úgy módosította azokat, hogy a jövőben egyetlen banknál se fordulhasson elő olyan helyzet, amely csak állami szerepvállalással oldható meg.
Hegedűs Éva, a PM helyettes államtitkára szerint a bankok folyamatosan tesznek eleget szerződéses kötelezettségüknek, valamennyiük üzleti terve már megérkezett, sőt, néhányuk már privatizációs stratégiáját is beterjesztette. Így minden esély megvan arra, hogy a március 31-i határidőt valamennyien tartani tudják.
A pénzügyi tárca privatizációs stratégiájáról a helyettes államtitkár nem kíván részleteket el-árulni, azt azonban világossá teszi, hogy – Suchman Tamás privatizációs miniszterrel egyetértve – a PM is mindenekelőtt szakmai befektetőket látna szívesen a bankokban. Ez azonban korántsem újdonság, hiszen a korábbiakban is ez volt a tárca álláspontja.
Mint ismeretes, a két miniszter megállapodott abban, hogy a konszolidált bankok tulajdonosi jogosítványainak gyakorlását a PM átadja az ÁPV Rt.-nek, fenntartva magának az egyetértési jogot néhány pénzügy-politikai kérdésben. Az ezzel kapcsolatos munka még tart, a szakértők most dolgozzák ki, hogyan alakuljanak a hatáskörök és a döntési jogkörök.
Magyar Hitel Bank
A Magyar Hitel Bank már elküldte privatizációs elképzeléseit a konszolidációs szerződést megkötő Pénzügyminisztériumnak, valamint a három héttel ezelőtti kormánydöntés alapján kizárólagos állami tulajdonossá vált Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-nek – hangsúlyozza Auth Henrik vezérigazgató-helyettes. Ebben alapvető célként szerepel az üzleti aktivitás növelése. Szükség is van erre, hiszen az MHB pénzpiaci részesedése – szemben az 1987. évi megalapítása utáni 55 százalékkal – az 1994 közepétől felgyorsult folyamat következményeként az elmúlt év nyarán 10 százalékra esett vissza. E tekintetben 1995 szeptemberétől már fokozatos javulás tapasztalható, jelenleg a bankok összesített mérlegfőösszege tekintetében 8, míg a vállalati hitelezésben 13 százalékos a bank piaci részesedése.
Ugyancsak fontos a jövedelmezőség javítása, ennek azonban határt szab az egyre erősödő verseny, amelyben a szolgáltatások ára jelentősen mérséklődhet. Mindezek fényében a bank vezetősége elégedett az előzetes, nem auditált elmúlt évi eredménnyel (lásd táblázatunkat).
A privatizációra való felkészülés jegyében folytatódik az MHB átalakítása. Az eddig 1100 főt érintett karcsúsítás tovább folytatódik, s az év végére várhatóan beáll a viszonylag hosszabb távra tervezett 2500-as létszám. Az elmúlt közel egy évben végrehajtott változtatások ellenére még mindig szép számmal akadnak bürokratikus eljárások a szolgáltatásokban – ismeri el a vezérigazgató-helyettes -, s a termékek egy része is meglehetősen elavult. Sokat várnak a leendő privatizációs tanácsadótól, amelynek személye a remények szerint heteken belül ismertté válik. Mindenesetre annyi már most biztosnak látszik, hogy a belső átalakításhoz, a szabályzatok korszerűsítéséhez számíthatnak a PHARE-program pénzügyi támogatására.
Az MHB vezetőségének javaslata a privatizációról már a fő tulajdonos, azaz az állam illetékeseinek asztalán van, ám a hivatalos egyeztetés még nem történt meg. Mindazonáltal Auth Henrik úgy véli: Suchman Tamásnak a sajtóban megjelent nyilatkozatait ismerve valószínűleg nem lesz nehéz konszenzusra jutniuk a feleknek.
Abban nem lehet vita, hogy az MHB alaptőkéjét fel kell emelni, lévén, hogy a megtisztított portfólió, a javuló jövedelemtermelő képesség mellett a banknak változatlanul alacsony a tőkéje. (Ez még akkor is igaz, ha megfelel a törvényesen előírt, 8 százalékos tőke-megfelelési szintnek.) A vezetőség tervei szerint már az idén megvalósuló tőkeemeléses privatizációban olyan mennyiségű új részvényt bocsátanának ki, hogy az állam jelenlegi, 90 százalékos tulajdoni részesedése 50 százalék alá csökkenjen. Hogy ez pontosan mennyi tőke bevonását jelenti, azt egyelőre nehéz megmondani; az értékesítendő részvények minél magasabb árfolyamát ezekben a hetekben, hónapokban végzett munkával kell megalapozni.
Viszont (legalábbis a fejekben) már megvan a helye az alaptőke-emelés során kibocsátott új részvények értékesítéséből befolyó, várhatóan 100-200 millió dolláros összegeknek. Jutna ebből a lakossági banknak, emellett a fiókhálózat fizikai-logisztikai rendbetételére, illetve az integrált számítógépes rendszer bevezetésére.
Még nem eldöntött azonban, hogy kikből álljon az új tulajdonosi kör. Erre vonatkozóan háromféle lehetőséggel számol az előzetes koncepció. Az egyik szerint – amely alkalmasint rímel a privatizációs miniszter óhajára, hogy olyan szakmai befektetők szükségesek a bankszektorban, akik egyben szakmai irányítók is lennének – az összes újonnan kibocsátott részvényt egyetlen külföldi banknak adják el. Ez a kapcsolat kétségtelenül megfelelő banki know-how-t hozhatna, ráadásul elérhetőbbé tehetné az MHB számára a nemzetközi piacokat. Ám fennáll annak veszélye (lásd a Budapest Bank esetét a biztos vevőnek hitt Credit Suisse First Bostonnal), hogy a tárgyalások elhúzódnak, s azok sikertelensége esetén megint a nulláról kell kezdeni a keresést.
Ezért nem elképzelhetetlen, hogy a részvények többségét olyan pénzügyi befektetői csoportnak adják el, amelynek tagjai – egy jól ismert bank, tehát a szakmai mellett – intézményi befektetők. Ebben viszont az a bökkenő, hogy a pénzintézetek nem igazán szeretik, ha kisebbségben vannak. Ez alól az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank lehet kivétel, amely Magyarországon már két bank (a Budapest Bank és a Magyar Külkereskedelmi Bank) privatizációjában is beérte 50 százalék alatti tulajdoni hányaddal.
Végül az is üdvözítő lehet – bár, mint már említettük, Suchman Tamás szívétől kicsit távolabb áll -, ha az MHB részvényei csak pénzügyi befektetők birtokába jutnak.
A lehetőségek közötti választásban minden bizonnyal a privatizációs tanácsadó véleménye is fontos lesz, amelynek mielőbbi igénybevételét a bank vezetősége erősen ajánlja az állami illetékeseknek. Az államnál az alaptőke-emelés után megmaradó kisebbségi MHB-részvénycsomagot – a bank tervei szerint – 1998-ban lehetne nyilvánosan értékesíteni, magyarul ekkora várható a bank tőzsdei bevezetése. Kárpótlási jegyek felhasználása – a Kereskedelmi és Hitelbankkal ellentétben – az MHB-nál, legalábbis a privatizáció első ütemében, nemigen kerülhet szóba. Eldöntésre vár azonban, hogy a vezetőség tagjai, illetve a dolgozók jussanak-e, és ha igen, milyen mértékben tulajdoni részesedéshez. A vezetőség olyan megoldást javasol, amely kizárólag a piacon megmért objektív tőkenövekedést honorálja. Ez azt jelenti, hogy ha a vezetőség nem képes a bank saját tőkéjét növelni, úgy a számára biztosított (nem kedvezményes áru, nem dolgozói konstrukciójú) részvényopció nem ér semmit.
Mint ismeretes, az MHB kapta a legtöbb konszolidációs kötvényt az államtól, ezek állománya 1994 végén mintegy 110 milliárd forintot tett ki. Mivel a bank vezetősége szerint ez a csomag valószínűleg csak elriasztaná a befektetőket, fokozatosan meg kívánnak szabadulni a konszolidációs kötvényállománytól. Tavaly a Magyar Nemzeti Bankkal kötött megállapodás alapján már közel 40 milliárd forintnyi 20 éves lejáratú kötvényt cseréltek vissza. – Viszont az ebből befolyt összeget, a megállapodással összhangban, nem az üzleti aktivitás fokozására, hanem a mérleg átstrukturálására fordítottuk – jegyzi meg Auth Henrik -, vagyis ezáltal nem került pótlólagos pénz a bankrendszerbe, az összeg az MHB pénzpiaci függőségét enyhítette. A megmaradt csaknem 72 milliárd forintnyi konszolidációs kötvényállományt fokozatosan szeretnék lecserélni, mindenekelőtt rövidebb lejáratú állampapírokra.
Kereskedelmi és Hitelbank
A Kereskedelmi és Hitelbank viszont egyetlen fillérnyi konszolidációs kötvényt sem váltott át államkötvényre, mint ahogy nem részesült semmilyen állami támogatásban, garanciában sem – hangsúlyozza Erős János vezérigazgató. Így továbbra is 54 milliárd forintos konszolidációs kötvénycsomag “csúfítja” a bank könyveit. Mi sem természetesebb azonban, mint hogy vizsgálják e papírok felhasználásának lehetőségét.
Ám a vezetőség az adott körülmények között, elsősorban a gazdálkodás javításával kívánja privatizálható állapotba hozni a bankot, lehetőleg még az idén. Hogy az önerőre támaszkodás is lehet sikeres, azt mutatják a bank egy évvel korábbihoz viszonyítva javuló 1995. évi előzetes, nem auditált eredményei (lásd táblázatunkat). Elfogadhatónak tartják Suchman Tamás azon kinyilvánított szándékát, hogy a privatizációban mindenekelőtt szakmai befektető részvétele az üdvözítő, azzal a kikötéssel, hogy a pénzügyi befektetőket is szívesen látnák. Mint ahogy az sem zárható ki, hogy a privatizáció során lehetőség lesz kárpótlási jegy felhasználására, emellett a dolgozók, valamint a vezetőség is néhány százalékos tulajdoni részesedéshez juthat. A tőzsdei bevezetés ugyan szintén a tervek között szerepel, ám ennek ütemezéséről a leendő tulajdonos mondja majd ki a végső szót.
A K&H arra törekszik, hogy ne tulajdonosuk, hanem hitelezőjük legyen a hazai vállalatoknak. Ezért az átszervezést és a feljavítást követően fokozatosan értékesítik az adóskonszolidáció kapcsán birtokukba került cégek részvényeit, figyelembe véve nemcsak a hatályos pénzintézeti, hanem a leendő hitelintézeti törvény előírásait is.
A menedzserszerződéseket még 1995-ben, az az évi eredménye terhére rendezte a bank, így ez a továbbiakban már nem jelent kötelezettséget. Az idei tervekről még most egyeztetnek a fő tulajdonossal, azokról Erős János még nem kíván nyilatkozni. Annyit azonban elárul, hogy az Ibusz Bank beolvasztása után 600 fővel karcsúsított közös létszámot további 1000 fővel kívánják csökkenteni, így az év végét 3500 dolgozó érheti meg. Kérdéses még a K&H Bank százszázalékos tulajdonában lévő Merkantil Bank sorsa. Mivel a vezérigazgató szerint a pénzintézet “eladó egy áron, de nem mindenáron”, könnyen előfordulhat, hogy az végül az egykori Ibusz Bank mintájára az anyabankba olvad.
Mezőbank
A konszolidált nagybankokhoz képest sajátos a helyzete az Agrobankkal az év elején egyesült Mezőbanknak, ami a vezetőség által a napokban elkészített, várhatóan március 28-án az igazgatóság elé kerülő üzleti stratégiában és privatizációs tervben is tükröződik. Kabai Gyula vezérigazgató tájékoztatása szerint a pénzintézet vezetősége – a tavaly december végén aláírt konszolidációs szerződésnek megfelelően – két változatot dolgozott ki az egyesített bank 90 százalékos állami részvénytöbbségének magánosítására.
Az első változat az azonnali privatizációt helyezi előtérbe. A második változat szerint viszont csak az egyesített bank első teljes üzemi évét követően, azaz 1997 elején kezdődne meg a magánosítás, amikor a két pénzintézet üzletágainak, szervezeti egységeinek és informatikai hálózatának “összefésülése” már befejeződött. A vezérigazgató úgy véli: ez utóbbi változat mellett szól, hogy így a Mezőbank belső szervezeti átalakításához – a konszolidációnak köszönhetően megerősödött tőkeháttere és likviditási pozíciója miatt – nem kell külső forrásokat igénybe vennie. Az egyesített bank ugyanakkor “kívánatosabb menyasszony” lehet a befektetők szemében akkor, ha már látszanak a fúzió eredményei.
Mindkét terv megegyezik viszont abban, hogy a Mezőbank számára (is) a tőkeemeléses privatizáció az egyetlen járható út. Bár az év elején a fúzió támogatására adott 9 milliárd forintos állami konszolidációs “mentőöv” lehetővé teszi a biztonságos banki tevékenység folytatását, Kabai Gyula úgy véli: a pénzintézeti szektorban a következő években felerősödik majd a verseny az ügyfelekért, és ebben a harcban csak a jelentős tőkehátterű pénzintézetek maradhatnak életben. A Mezőbanknak, viszonylag magas mérlegfőösszege mellett, alacsony a saját, illetve a jegyzett tőkéje (lásd táblázatunkat), ami a jövőben erősen ronthatja kockázatvállaló képességét. Az erősödő verseny miatt fontos ugyanakkor az is, hogy a részvények egy része szakmai befektetők kezébe kerüljön, mivel így a bank a tulajdonosok révén fejlett technikához és szakmai háttérhez is juthat. A Mezőbank speciális agrárfinanszírozási tevékenysége miatt ugyanakkor a pénzintézet vezetése nem zárja ki azt sem, hogy olyan tőkeerős hazai befektetők is tulajdonhoz jussanak, akik valamilyen formában kötődnek a bankhoz. Itt elsősorban az élelmiszeriparban és a mezőgazdaságban működő cégekre számítanak.
A rövid távú üzleti tervekkel kapcsolatban a Mezőbank vezérigazgatója szűkszavúan csak annyit közöl: az állami tulajdonos a konszolidációs szerződés aláírásakor számszerűsítette az egyesített bankkal szembeni elvárásait. Annyit tudni lehet: a többségi tulajdonos Pénzügyminisztérium többek között azt várja a vezetőségtől, hogy a fúziós tervekben előirányzottnál nagyobb mértékben csökkentse költségeit. Ennek jegyében az év eleje óta folyamatosan tart a dolgozói létszám leépítése és a hálózati egységek felülvizsgálata. Ezzel párhuzamosan jelentősen kibővítették a pénzintézet igazgatóságának és felügyelőbizottságának döntési jogkörét.
Az egyelőre még kérdéses, hogy mi lesz a Mezőbank portfóliójában található mintegy 20 milliárd forint névértékű hosszú lejáratú konszolidációs államkötvény sorsa. Mint azt Kabai Gyulától megtudtuk, mind ez idáig egyetlen darabot sem cseréltek be a jegybanknál ezekből a papírokból. Mivel azonban május 31-én lejár annak a likviditási hitelnek a visszafizetési határideje, amelyet a kereskedelmi bankok nyújtottak a tavalyi Agrobank-válság idején, előfordulhat, hogy ezzel a tranzakcióval teremtenek majd forrást a törlesztéshez. A jegybankkal már korábban megállapodtak abban, hogy amennyiben a pénzintézet likviditási helyzete nem teszi lehetővé a mintegy 5,7 milliárd forintot kitevő hitel törlesztését, lehetőségük lesz a konszolidációs kötvények egy részének becserélésére.
Takarékbank
A bankkonszolidáció “csendes” résztvevője volt az elmúlt években a Takarékbank, noha alaptőke-arányosan ennél a pénzintézetnél kellett az államnak az egyik legnagyobb veszteséget ellensúlyoznia. A bank összességében közel 11 milliárd forintnyi állami segítséget kapott alaptőke-emelés, illetve alárendelt kölcsöntőke formájában.
Mint azt Hernádi Zsolt, a Takarékbank vezérigazgatója elmondja, a privatizációs tervek kialakításánál tekintettel kellett lenniük a pénzintézet speciális helyzetére. A takarékszövetkezeti integráció csúcsbankjaként elsődleges feladatuk ugyanis a takarékszövetkezetek kiszolgálása: rajtuk keresztül kapcsolódnak be például a szövetkezetek a bankközi elszámolás-forgalomba, itt vezetik a számlájukat. Ennek megfelelően a Takarékbank privatizációs elképzeléseiben is meghatározó szerepet szán stratégiai ügyfeleinek, a takarékszövetkezeteknek.
További részleteket a privatizációs tervekről a március 28-i igazgatósági ülés előtt a pénzintézet vezetősége nem volt hajlandó elárulni. Más forrásból viszont a Figyelő úgy értesült: nem elképzelhetetlen, hogy az állami tulajdonban lévő részvények egy részét visszajuttatják a szövetkezeteknek. Emellett olyan intézményes belföldi nagybefektetők is szóba jöhetnek vevőként, amelyeket elsősorban a közel 1600 fiókot működtető takarékszövetkezeti integráció és annak csúcsbankja vonz. Mindazonáltal nem kizárt az esetleges külföldi tőkebevonás sem, itt elsősorban a hasonló profilú külföldi szövetkezeti bankok jöhetnek számításba.
Üzletpolitikájában a korábbi konszolidációs szerződésekben vállalt kötelezettségek mentén halad tovább a bank, a fókuszban a korábbi súlyos veszteségek újratermelődésének megakadályozása és a csúcsbanki feladatok hatékonyabbá tétele áll. Jelentősen szigorították a hitelbírálati rendszert, aminek köszönhetően a tavaly kihelyezett hitelek után minimális céltartalék-képzési kötelezettségük keletkezett. A központi és helyi cenzúrabizottságokat átszervezték, bővítették, a minősített eszközök kezelésére pedig bankon belül és kívül külön szervezeteket létesítettek. Ezzel párhuzamosan tovább folyik a pénzintézet és a takarékszövetkezetek kapcsolatának elmélyítése: az idén több közös termékkel jelentkeztek, és várhatóan április végén megjelenik a piacon a közös takarékszövetkezeti kártya-konstrukció.
A Takarékbank egyelőre kimaradt a jegybanki “csereberéből”, és a pénzintézet portfóliójában lévő konszolidációs kötvények érintetlenek. A vezérigazgató szerint a bank helyzete stabilizálódott, tőke-megfelelési mutatója folyamatosan javul (már meghaladja a 14 százalékot), évről évre magasabb nyereségre képes, likviditási helyzete jó. A Takarékbank így nem szorul a konszolidációs kötvények cseréjéből származó forrásokra.
