Gazdaság

BUSZESZ RT. – Tömény változások

Sikertelenül adta új kezekbe tavaly a Buszesz vezetését a céget irányító osztrák Mautner Markhof-csoport – erre lehet következtetni a mostani, szinte teljes vezetőcseréből. A magyar gyakorlatban párját ritkító lépésről és az új, termékcsoportonként elkülönült szervezeti formában továbbműködő Buszeszről Marcus Mautner Markhofot, a csoport irányítóját kérdeztük.

A privatizáció hajnalán az osztrák Mautner Markhof-csoport irányítása alá került Buszesznél minden szépen indult: 1992-ben a forgalom és az adózás előtti nyereség is meredeken emelkedett. Marcus Mautner Markhof, a családi vállalat irányítója úgy látja, hogy a Buszesz nem volt problémás vállalat, csak később vált azzá. Ezt és az ebből fakadó mostani váltást azzal magyarázza, hogy Magyarországon az élelmiszeripar az átalakulás nehéz fázisában van, a Buszesz pedig különösen nehéz területeken működik, ahol nagyon erős a nemzetközi konkurencia. Az üdítőitalok piacán például azzal a Pepsivel és Coca-Colával kell mérkőznie, amelyeknek reklámra költött pénzeivel az osztrák tulajdonos nem versenyezhet. Ilyen körülmények között Marcus Mautner Markhof szerint azokat a réseket kell megtalálni a piacon, amelyekre a két nagy még nem fordít figyelmet.

Vélhetően ennek a “réspolitikának” a kimunkálására és végrehajtására neveztek ki tavaly a Buszesznél olyan vezetőket, akik korábban nem foglalkoztak szesz-, üdítő- vagy eceteladással.

Az eredmény vegyes volt. A szeszes italok terén sikerült rögtön alaposan meglepniük az ágazat öreg rókáit, amikor kommersz italaik nagy részét Tüzes néven egy márkacsaládba vonták, és szesztartalmukat merészen 35 szeszfokra csökkentették. A meglepetés hatása azonban a piaci részesedést jelző számokig már nem ért el. A költségeit kétségtelenül csökkentette a cég, és a vodkák terén a nagyarányú hamisítás ellenére is piacvezető maradt Royal márkájával. A szeszesital-értékesítésben tapasztalható visszafogottságnak mindenesetre nem a vezetés volt az oka, hiszen Marcus Mautner Markhof a váltás után is azt mondja: ebben a termékcsoportjukban nem terveznek komolyabb beruházást.

Moskovits László, a cég tavaly kinevezett elnök-vezérigazgatója tavasszal arról számolt be lapunknak, hogy a Buszesz felszámolja közel húsz depóját, és ezentúl kizárólag 300 nagyvevőjére összpontosít. Ezt a lépést több piackutató és ágazati szakember is korainak tartotta, különösen a szeszes italok terén, ahol ma még az eladások jelentős része az előállítók lerakataiban zajlik. A cég vezetésében bekövetkezett változásoknak azonban aligha ez a stratégia az oka, hiszen a depóbezárásokat Marcus Mautner Markhof is megvédte. Szerinte az idők szavára hallgatott a Buszesz, amikor a terítést profikra bízta. Úgy látja: középtávon Magyarországon is a nagykereskedők közvetítésével bonyolódik majd le a forgalom, így a cégnek ezekre a kapcsolatokra kell koncentrálnia. A döntésben nem elhanyagolható szempontként vették számításba, hogy a lerakatok működtetése nagy raktárkészlet fenntartását tette szükségessé. “Arról persze lehet vitatkozni, hogy mikor kell ezt a lépést megtenni, de a gyors, biztos áruellátást alacsony készletek mellett a profi logisztikai cégen keresztül ellátott nagykereskedők biztosíthatják” – mondja a Buszeszben jelenleg a felügyelőbizottság elnöki posztját betöltő osztrák vállalatvezető.

A vitatható lépések mellett vitathatatlan viszont, hogy a Buszesz Pampi gyermeküdítő-családja gyakorlatilag megbukott. A színes innivaló valóban meghökkentő ötlet volt, azonban szinte visszhangtalan maradt a piacon. A tulajdonos szerint ez benne van a kalapban; az új termékeknek csak egy része lesz sikeres. A Buszesznek a tavalyi kudarc nem szegte kedvét: idén nyáron újra próbálkozott, ezúttal a Tangóval. Alaposan meglepte a szakmát és a vásárlókat, amikor “Kapd be!” felszólítással fordult reklámjaiban a fogyasztókhoz. A meghökkentést tudatosan vállalta fel a Buszesz, a nagy áttörés azonban elmaradt. Piackutatók az íz mellett a dobozos kiszerelést erőltető stratégiában látják a hibát. Marcus Mautner Markhof azonban nem tartja rossznak a Tango helyzetét: bár többet vártak tőle, érzése szerint jól halad az eladása.

A szénsavas üdítők terén kapott jelzések nem szegték kedvét a tulajdonosnak: a cég átalakítása után a domináns pozíciójú Chef ecet mellett a régóta piacon lévő, de és mára csak töredékrészesedést elérő Queen-családot jelölte meg fejlesztendő márkájaként. A nem könnyű feladatot az a részleg kapta, amely az átszervezés nyomán kizárólag az üdítőkkel foglalkozik. A divízió élére került vezetőnek azért lesz mire támaszkodnia, hiszen a gyümölcsleveknél a Buszesz az eladások hét százalékát tudhatja magáénak. Az itt szereplő Sunkist és Gold Sztár márkák helyzete stabilnak tűnik.

Ebbe a divízióba került a legnagyobb sikerként elkönyvelt Óbudai Gyémánt palackozott víz is. A saját gyártelepén található kútból nyert vízzel tavaly lépett piacra a Buszesz, és mára 13 százalékot szakított ki az eladásokból. Ez azonban kevésnek bizonyult a kormányrudat tavaly átvevő vezetők üdvösségéhez. Moskovits László elnök-vezérigazgató ugyan Marcus Mautner Markhof szerint maga kérte felmentését, azonban a többi vezető távozásának okát a felügyelőbizottság elnöke is abban jelölte meg, hogy a tulajdonos elégedetlen volt eredményeikkel. A helyükbe lépő öt új ember máris munkába állt Anton Roosnak, a Mautner Markhof International ügyvezetőjének irányításával.

A privatizáció után négy évvel megtett lépés kapcsán felmerül a megkésettség kérdése. Marcus Mautner Markhof azonban úgy látja: a megfelelő időben szánták el magukat az átalakításra. A széles termékskála fenntartásának helyességében a tulajdonos képviselője továbbra is biztos. Ha “új seprői jól sepernek”, erre az évre 6,5 milliárdos forgalommal számol a Buszesz, amelyről már korábban leválasztották a budafoki élesztő- és szeszgyárat. A grandiózus terveket inkább az utóbbi érdekeltségében szövi a Mautner Markhof-csoport: a felerészt a francia Lesaffre-nak eladott gyárat hárommilliárd forintos beruházással térségünk egyik legnagyobb élesztőgyártó központjává szeretnék fejleszteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik