A gabona drágulásának lefékezése érdekében a kormány a jelenleginek a négy-ötszörösére akarja emelni az állami készleteket. Ez a piaci kísérlet hasonló horderejű, mint a termelői búza-exportkvóta bevezetése volt. A cél, a kenyér- és a húsár alacsonyan tartása. A legalább 40-50 milliárd forintos készlet, akció finanszírozása azonban egyelőre tisztázatlan.
A kormány döntése értelmében belátható időn belül a jelenlegi félmillióról 2-2,5 millió tonnára (egymillió tonna takarmánykukorica és egy-másfél millió tonna étkezési búza) növelik az állami készleteket.
Nem ez az első kísérlete a kormányzatnak, hogy a tavaly tavasz óta felbolydult gabonapiacot lecsillapítsa. Ősszel az Állami Számvevőszék, a Versenyhivatal és a parlament mezőgazdasági bizottsága is vizsgálta: hová került, tisztességes volt-e az 1995-ös emlékezete búzaexport extraprofitja, és miért jártak pórul a termelők (Figyelő 1996/26. szám). Ennek eredményeként vezették be a gazdabarát exportkvótát: az egymillió tonna búza kivitelére hétszázezer tonnáig a termelők, háromszázezerig pedig a kereskedők pályázhattak. Az idén mindenesetre a termelők a tavalyinál is többért adhatták el a gabonát; a szállítási költséget is hozzászámítva a magyar búza drágább lett, mint a világpiaci. Megdrágult a takarmány. Az állattartók a szerény kereslet miatt azonban a hazai piacon sem tudták továbbhárítani növekvő költségeiket.
A szétzilált piac kordában tartására tehát mindenképpen szükség lenne, azonban ez nem lesz könnyű feladat. Korábban rendre előre kitudódott, ha felsőbb utasításra vásárolni vagy eladni akart az állami készletek bármelyik gazdája. A piaci intervenciós kasszát kezelő Agrárrendtartási Hivatalnak is nehéz döntenie az árszabályozó beavatkozásról: kényes helyzetbe kerülhet, ha netán idő előtt elfogyna az intervenciós készlet.
A szakemberek azonban kételkednek abban, hogy a “megakészletek” feltöltése egymagában megoldhatja az árregulázást. Az irányár nélkül keveset ér a piaci intervenciós árműtét. Jövőre a tervek szerint a meghatározó termékkörökben be is vezetik az irányárat.
A pénz a legkevesebb
A felső árhatár beszabályozásához mielőbb kezdeni kellene a készletnövelő akciót. Ennek forrása azonban ma még kétséges, hiszen az idei költségvetési törvény módosításakor nem támogatták az agrártárca vezetőinek javaslatát az állami készletek bővítéséről.
Pótköltségvetési pótpénz híján tehát, úgy tűnik, egyelőre nincs elegendő forrás a nagyszabású akcióhoz. A tárcák egymástól: az FM-ben az IKM-ből, illetve a PM-ből is várják a segítséget. A hétmilliárdos agrárintervenciós kasszában is lehet még némi pénz, sőt az intézkedést, állami garanciával, akár hitelből is lehetne finanszírozni – véli a földművelésügyi miniszter. Lakos László lapunknak kijelentette: nem tett le a készletek emeléséről. – A felét, a kukoricakészletek megnövelését már most szeretném elkezdeni – mondja a miniszter, aki szerint a lépés teljes költségét (2-2,5 millió tonna esetében mintegy 40-50 milliárd forintot) nem a költségvetésnek kell állnia; az részben cégek bevonásával, hitelből is történhetne. Mindössze a november-decemberi kamatköltséget, tehát mindössze néhány milliárd forintot kellene állami forrásból finanszírozni.
Mindez azért sürgető, mert a kivitel szabályozására nagyon szélsőséges kilengésekkel reagált a piaci “áringa”. Az exportengedélyek kiadásának befagyasztása miatt kora tavasszal még tonnánként 13-16 ezer forintot ígértek a felvásárlók a búzáért. Kénytelen volt a tárca a betakarítás előtt kiadni az előzetes kiviteli engedélyeket. Emiatt a másik végletbe esett a piac, abnormálisan felmentek az árak. A miniszter szerint, ha elfogadható, tonnánként például 18-20 ezer forintért nagyobb mennyiséget fel tudott volna vásárolni a tárca, nem kellett volna idő előtt kiadni az exportengedélyeket.
Lakos László egyébként megérti, hogy most nem adják oda a gazdák olcsón a gabonát, hiszen az előző években, amikor kisebb volt a kereslet, mindig ők engedtek az árból. Az idei gabonapiac rendezéséről azonban megszületett a döntés. Ugyan az állami búzakészletek megnöveléséről már elkéstek, de október közepéig szólóan a vámhatósággal egyeztetve felfüggesztik a takarmánybúza és némely takarmánykalászosok tetemes importvámját.
Kis Zoltán, a szaktárca államtitkára szerint sincs szó arról, hogy az állam (a tárca) a szóban forgó egész készletet megvásárolja. Az sem biztos, hogy az állami garancia és a kamatköltség mellett pénzébe kerülne a költségvetésnek a fontos piacalakító eszköz. Előfordulhat ugyan, hogy veszít rajta a tárca, de az is, hogy ha értéknövekedés következik be, valamennyit nyer. Az államtitkár szerint a közeljövőben tervezett mintegy egymillió tonnás kukoricakészlet beraktározására, kezelésére megvan a megoldás az állami társaságok (TIG KhT., Concordia Rt., ÁTI) bevonásával. A 2-4 milliárd forintos kamat- és tárolási költséghez is van valamennyi az agrárintervenciós kasszában. A terményt a cégek szereznék be üzleti elképzelésük szerint belföldről vagy – ha jobb ajánlatot kapnak – külföldről. Ezt a saját kockázatukra tennék, az állam mindössze azt határozná meg, mikor kell eladniuk.
Biztonság vagy intervenció?
A 30 százalékban FM-, többségében pedig banki és magántulajdonban lévő Concordia Közraktározási Rt. vezetőit hivatalosan még nem tájékozatták a nagyszabású akcióról. Rieger László vezérigazgató-helyettes azonban elmondta: ők viszont három hete levelet írtak a tárcának, felajánlva raktárkapacitásukat a gabonapiac lecsillapítása érdekében. (Ez egyébként üzleti érdeke is a cégnek, mert a kis, 3,8 millió tonnás búzatermés miatt kihasználatlan tárolókapacitása van a társaságnak. A Concordia mintegy 400 ezer tonna saját és mintegy 600 ezer tonna művi tárolótérrel rendelkezik.) Az FM-től még nem érkezett válasz.
A szakemberek azonban attól félnek, hogy sok illetékes összekeveri a piaci intervenciós és a gazdaságbiztonsági készletezés fogalmát. Pedig a piaci árintervencióra, a termelésfelhasználás összehangolására egyáltalán nem alkalmas az össztermés néhány százalékát kitevő gazdaságbiztonsági tartalékkészlet. Ez annak nem is célja – állítja Murányi István, a Tartalékgazdálkodási Közhasznú Társaság (TIG) vezérigazgatója. Azért sem, mert a mennyiség a piac csak mintegy négy százaléka, ennyivel pedig nem lehet a keresletet-kínálatot jelentősen befolyásolni.
Valamennyire azért igen. Amikor híre kelt, hogy a kormány meg akarja többszörözni az állami készletet, a termelők nem voltak hajlandók a jelenlegi, eddig is magas áron eladni a terményt. Mondván, ha az állam vásárolni akar, majd ad érte többet. A gabonalobby nem vette komolyan az állami import lehetőségét, hiszen biztosan erre sincs pénz. Murányi István szerint mégis megvádolták az állami tulajdonú társaságot, hogy vásárlási szándékával tovább srófolja az árakat. Pedig a társaságnak határidőre teljesítenie kell az előírást: szeptember 15-ig mindenképpen fel kell töltenie a búza-, december 31-ig pedig a kukoricakészleteket. Olyan vád is elhangzott, hogy árutőzsdei jelenlétével gerjeszti a drágulást, pedig éppen ezt elkerülendő a TIG nincs jelen a tőzsdén. Pályázatok útján vásárol, illetve értékesít.
Igaztalannak tartja a baromfilobby vádját is, miszerint azért drágul a takarmány, mert a TIG drágán adja el a lecserélendő gabonakészleteit. Nem a közhasznú társaság, hanem a pályázók ajánlják meg a magas árakat, mondja Murányi.
Eddig a TIG vezérigazgatóját sem tájékoztatták a 2-2,5 millió tonnára bővítendő állami készletek tervéről. Ezt ő technikailag nehezen megvalósíthatónak tartja. Nem is csak azért, mert a szükséges 10-15 milliárd forintot egyenlőre nem teremtették elő a tárcák. A tranzakció olyan nagyszabású előkészítést, szervezést és ellenőrzést igényelne, ami már az érintett tárcák egyeztetése miatt is sok időt kíván.
A vezérigazgató ugyan lehetségesnek tartja, hogy (amint azt az ÁSZ jelentésében ajánlotta) a TIG-et alkalmassá tehetik a piaci intervenciós készletek kezelésére, de az önfenntartó társaság ezt nem tudná saját erőből finanszírozni.
Nehezíti az előkészítést, hogy az ügyletben szóba jöhető raktározási cégek különböző tárcák, bankok, sőt magánszemélyek tulajdonában is vannak. Elvárhatják tehát a nyereséges megbízást, amelyre pedig nem sok az esély, hiszen a megakészletekkel éppen nem a nyereség, hanem az árak letörése lenne a kormány célja. Ez a sok milliárd forintos akció költségeit további 4-6 milliárd forinttal tetézné. Ennél is nagyobb veszteségforrás, hogy a 2-2,5 millió tonna tervezett állami tartalék csak kis, 550-600 ezer tonnás részét helyezhetnék el központi, állami raktárakban, a többit kisebb-nagyobb kockázatot jelentő művi tárolókban kellene készletezni. Ez azt jelenti, hogy fizikailag az eladónál marad a termény, csak a tulajdonjog, illetve az erről szóló passzus kerül állami tulajdonba.
Elefánt a porcelánboltban
Ismerve azonban a csapnivaló szerződéses morált és a magas árakat, félő, hogy az eladott, művi tárolóban hagyott gabona nagy része hiányozna, mire azt valóban fel akarnák használni. Az intervenciós felvásárlásnak a bírálók szerint ráadásul csak akkor van értelme, ha felesleg van. Akkor az állam ezzel a felvásárlással menti meg a gazdákat a csődtől. Jelenleg azonban éppenséggel hiányról beszélnek. Ebben a helyzetben csak ettől nem fog számottevően lejjebb szállni a búza ára – sőt.
Tagadhatatlan, hogy a készletnövelő kísérlet kockázatot is rejt. Például, ha az állam a hiány, a magas árak mérséklésére importból származó, olcsóbb készleteket dob piacra, akkor a termelőknél, kereskedőknél lévő készletek leértékelődnek, nem csekély veszteséget okozva nekik. Ha a készleteket a belpiacról tölti fel az állam, magának növeli meg az árat, és a kistermelő állattartók is kénytelenek drágán vásárolni. Majd, ha az árak csökkentése érdekében piacra dobja a készleteket, a kis piaci szereplők és az állam együtt elkönyvelhetik a veszteséget.
Ennél is nagyobb veszély, hogy 2-2,5 millió tonnás készletével a mintegy tízmillió tonnás gabonapiac negyedét uralja majd, s így túlzottan is meghatározóvá válik az állam, amely, mint tudjuk, nem túl jó gazda. Ekkora állami részesedés esetén nem is beszélhetünk piacról. Pedig a cél nem a kétmillió tonnás gabonakészlet kialakítása, hanem éppen a piac egyensúlyának a megteremtése. Így a szakemberek számára hasznosabbnak tűnne, ha az újraszerkesztett gabonapiaci szabályozás elsősorban az irányárra, nem pedig a kétmilliós megakészletre alapozna.
