Foci

Madridi hatos miatt még nem bajnok a Barca

real madrid (real madrid, )
real madrid (real madrid, )

Elmaradt a bajnokavatás Spanyolországban, mivel a Real Madrid 6-2-re nyerni tudott szerda este.

A szerdai játéknap előtt a katalánok előnye 11 pont volt a Blancókkal szemben – három körrel az idény vége előtt -, tehát Messiék a Malagának szorítottak, hogy pontot raboljon a Santiago Bernabeuból, így segítve hozzá a bajnoki címhez a gránátvörös-kékeket.

Azonban ez nem így történt, hiszen a Real hatszor is betalált, míg a Malaga csak kétszer: a gólgyártást Albiol kezdte a 3. percben, amikor egy szöglet után fejelt a hálóba, majd Santa Cruz hirtelen egyenlített. A 21. percben aztán megfogyatkoztak a vendégek, és ezt ki is használta a fővárosi alakulat.

Fotó: AFP

Ronaldo előbb kihagyott egy büntetőt, majd javított, hiszen egy hazaadást követően ötméterről vágott a kapuba egy szabadrúgást. Ezt követően Özil is betalált, majd hogy ne legyen egyoldalú a meccs, az emberhátrányban focizó Malaga szépíteni tudott. A félidő előtt született még egy találat, ezt Benzema jegyezte (4-2).

Más összecsapásokon még ez is sok gól lenne, de Madridban nem álltak meg ennyinél a felek: a második félidőben Luka Modric zúdított egy kapufás gólt a hálóba, majd az újbóli piros lap után, a kilenc emberrel játszó Malagának Di Maria vitte be a kegyelemdöfést (6-2).

Eredmény – Primera Division, 35. forduló

Real Madrid – Malaga 6-2 (4-2)
Gólszerzők: Albiol (3.), Ronaldo (26.), Özil (33.), Benzema (45.), Modric (63.), Di Maria (90.) illetve Santa Cruz (15.), Antunes (36.)
Piros lap: Sanchez (21.), Demichelis (73.)

Celta Vigo-Atlético Madrid 1-3 (0-0)
Gólszerzők:
Fernandez (84.) illetve Costa (47.), Juanfran (66.), Falcao (86.)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik