Belföld

Sávoly: elhasalt az idei MotoGP-építkezés

Egyelőre még egyik érintett cég sem kapott hivatalos értesítést arról, hogy a MFB elállt a hitelszerződéstől.

Sem a fejlesztő Sávoly Motorcentrum Fejlesztő Kft., sem pedig a versenyek jogtulajdonosa, a Dorna nem kapott még értesítést a Magyar Fejlesztési Bank (MFB), és a bank fölött a tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) múlt pénteki döntéséről, amely szerint nem kötnek hitelszerződést a beruházóval a Sávolyra tervezett magyarországi MotoGP pálya megépítésére – mondta Kovács Bence János, az előkészítésében közreműködött Grupo Milton csoport vezetője. kedden az MTI-nek.

A döntésre először a jogtulajdonosnak kell reagálnia, hiszen neki van szerződése a versenyre, amelynek így nem lesz helyszíne, a SMF Kft. pedig – a hivatalos értesítést követően – tervezi meg a következő lépését – tette hozzá a beruházás

A múlt heti döntés arra vonatkozott, hogy az MFB nem folyósítja a tervezett 15,3 milliárd forintos hitelt. A jogdíjakat azonban továbbra is biztosítaná a kormány, ha a pálya más, nem állami finanszírozási konstrukcióban megépül – ez 10 évre 20 milliárd forintos kiadást jelent – jelentették be pénteken az MFB és a minisztérium.

Kovács Bence János úgy vélte, hogy mindenképpen lesz Balatonring, de nem tudja, hogy milyen formában és hogyan épül meg. A WCM nevű társaság – amelynek meghatározó tulajdonosa a spanyol Sedesa -, a Sávoly Motorcentrum Fejlesztő Kft.-n keresztül a pálya infrastruktúrájába eddig 5,3 milliárd forintot ruházott be.

Arra a kérdésre, hogy nem túl drága-e a versenypálya, azt válaszolta, hogy a terv beárazott költségvetését eddig senki nem vonta kétségbe. Az MFB pedig utólag finanszírozta volna a beruházást, így az elkészült szakaszok teljesülését a bank által felkért cég igazolta volna.

Kovács Bence János hangsúlyozta: a politika akadályozta meg a pálya idei megépítését, köztük a Lehet Más a Politika nevű párt, amelyhez civil szervezetek is csatlakoztak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik