![]() |
| Festő robot. Egyedi stílusban. |
Élethű portré megrajzolásához nem tehetségre, sokkal inkább gyakorlásra, elsajátítható készségekre van szükség. Ebből indultak ki a németországi Robotlab alkotóműhely mérnökei is, akik most egy több száz kilós, leselejtezett ipari robotot tanítottak meg rajzolni. A gép pneumatikus karja – amelyet kalapácsolásra terveztek – egy beépített kamera által közvetített kép alapján készíti el képeit. Az eredmény – a Robotlab képzőművészetek iránt fogékony programozói által írt szoftvernek köszönhetően – egyedi stílusú elnagyolt arckép, amely azonban egyértelműen visszaadja a modell vonásait. A gép egyébként meglehetősen „buta” – a robotkar a már megrajzolt portrét a programnak megfelelően saját maga törli le, s ezután nem emlékszik semmire. A következő portré így, bár szintén hasonlít a modellre, már nem lesz ugyanolyan, mint az első volt.
A karlsruhei Kunst und Media központban alkotó robot az ember-gép interakció lehetséges formáit bemutató kiállítás egyik darabja. Az ipari robotot átprogramozók szerint ugyanis a különleges készségekkel felruházott gépek jórészt ipari környezetben működnek, ahol csupán keveseknek van módjuk arra, hogy találkozzanak velük; ráadásul e szerencséseknek is csupán egyoldalú kapcsolat kialakítására nyílik lehetőségük. A kiállítás a megszelídített robotok eddig rejtőzködő új, baráti arcát mutatja meg, ami a mérnökök szerint valójában nem más, mint megalkotójuk kreativitása.

