Habár az utóbbi időszakban az Európai Unióval kapcsolatos híreket jobbára az Európai Alkotmány kérdése dominálta, van egy nem kevésbé fontos ügy, amelynek vitája már szintén javában zajlik. Ez nem más, mint a közös büdzsé. A jelenlegi, 2000-2006-os költségvetési ciklus ugyanis lassan véget ér, azaz ideje megtervezni a következő, 2007-2013 közötti időszak bevételeit és kiadásait.
Méreteit tekintve az unió közös költségvetése nem túl nagy. Brüsszel a huszonötök GDP-jének alig több mint 1 százalékát osztja újra, szemben az egyes tagállamok saját büdzséjével, amely esetenként a nemzeti össztermék 35-60 százalékát is visszaforgatja. Ennek ellenére egyáltalán nem mellékes – Magyarországnak különösen nem -, hogy milyen irányba megy el a közös költségvetés tervezése.
POGÁTSA ZOLTÁN politológus-közgazdász, az MTA kutatója
TÁMOGATÁSI ANOMÁLIÁK. A kiadási oldalon ugyanis rögtön ott találjuk a strukturális politikát, vagyis azt a fejezetet, amelyből többek között hazánk is részesül uniós támogatások formájában. E fejezet jövőjéről a bizottság már közzétette a maga tervezetét. Egyrészt kiderül a bizottsági elképzelésből, hogy még 2007 után is évekig fennmarad az a helyzet, miszerint a régebbi tagállamok több uniós támogatásban részesülnek, mint az idén belépett tíz új tag. A két csoportnak adott támogatások csupán valamikor 2009 környékén egyenlítődnek ki, és csak ezt követően részesülnek több támogatásban azok az új államok, amelyek amúgy sokkal fejletlenebbek, mint a régiek. Ez annak ellenére nehezen magyarázható, hogy a Magyarországnak jutó támogatások mértéke 2007-től kezdődően így is határozottan nő majd. Szintén kevéssé megnyugtató, hogy mind a pénzügyi perspektíva, mind a bizottság strukturális politikáról szóló javaslatai homályban hagyják azt a kérdést: szükség lesz-e további országok finanszírozására, azaz mely belépési évvel számolnak a tervezők Románia, Bulgária és Horvátország esetében? (Törökország belépésével, mint reális lehetőséggel 2015 előtt senki nem számol.)
Vannak azonban más gondok is. Mint novemberi leköszönő beszédében Romano Prodi eddigi bizottsági elnök is megjegyezte, az európai versenyképesség növelését célzó lisszaboni program megvalósításában az unió kudarcot vallott. Az EU 2010-re nem lesz a világ legdinamikusabban fejlődő, tudásalapú társadalomra, kutatás-fejlesztésre (K+F), valamint a kis- és középvállalkozásokra (kkv) támaszkodó gazdasága. A közösség pénzügyi perspektíváját böngészve az ember mégis azt látja, hogy a tagországok semmit sem tanultak a kudarcból. A lisszaboni célok ugyanis alig jelennek meg a tervezetben. Azaz: vagy teljesen feladtuk a lisszaboni stratégiát, vagy pedig nemes egyszerűséggel a tagállamokra bízzuk annak megvalósítását. Amelyek aztán vagy kezdenek vele valamit, vagy – ami az eddigiek alapján valószínűbb – nem.
AGRÁRKIADÁSOK DOMINANCIÁJA. A kiadási oldalon persze továbbra is az a legnagyobb probléma, hogy a pénz közel felét az agrártámogatásokra költik. Ezen a helyzeten az unió évtizedek óta nem képes változtatni, annak ellenére sem, hogy a mezőgazdaság ma már csupán az európai gazdaság alig néhány százalékát teszi ki. Ha egyszer végre sikerülne a közös agrárpolitikán (CAP) belüli támogatásokat érdemben csökkenteni, olyan mértékű források szabadulnának fel, amelyek komoly változást idézhetnének elő akár az új tagállamok támogatása, akár a lisszaboni célok terén.
Ma még a közös költségvetés bevételi oldalát is komoly viták övezik. Itt egyrészt a tagállamok bruttó nemzeti jövedelem (GNI) alapú befizetéseit találjuk, másrészt a bizottság saját – a hozzáadott érték adón, a közös vámokon, illetve az agrárlefölözéseken alapuló – bevételeit. Ez utóbbiak aránya eddig folyamatosan csökkent, miközben a közvetlen tagállami hozzájárulások növekedtek, aminek következtében persze erősödött a tagállamok befolyása a közösségi politikák és intézmények felett. Ráadásul hiába szeretné a bizottság növelni a költségvetés mértékét, a nettó befizető országok már a vita kezdetén nyilvánvalóvá tették, hogy éppen ellenkezőleg, annak csökkentését látnák szívesen.
Magyarország abban lenne érdekelt, hogy inkább a költségvetés közösségi forrásai növekedjenek. Ezek ugyanis egyrészt kevésbé „láthatóak”, azaz a nettó befizető államokban kevésbé használhatók fel az unió elleni politikai hangulatkeltésre, másrészt növelnék a közösségi intézmények mozgásterét.
