Nagy nehézségek árán lehetett csak kilépni a Rovaniemibe vezető háromórás repülőút alatt a székek közti folyosóra, az utasok ugyanis meglátogathatták a pilótafülkét, s emiatt végig állt a sor. Volt, aki ötödszörre is kivárta, hogy a gép orrába jusson. Leszálláskor üdvrivalgás és taps köszöntötte a pilótát, a gépen ugyanis gyerekek utaztak, sokan akkor először. Az egynapos kirándulást a lappföldi Mikuláshoz a WizzAir és a Mosoly Alapítvány szervezte számos szponzor támogatásával súlyos beteg, fogyatékkal élő – például epilepsziás, vak vagy szívműtéten, daganatos betegségen átesett – és hátrányos helyzetű gyerekek számára. A kísérők többsége vezető pozícióban lévő menedzser volt.
Gyerekekkel a Lappföldön. A pénz nem elég, olyasmit kell csinálni, ami vonzó – mondja az utat támogató Mosoly Alapítvány kuratóriumi tagja, Küllői Péter, az egykori londoni menedzser.
Az 1996-ban négy menedzser által létrehozott Mosoly Alapítvány kellemes élményeket szeretne nyújtani arra rászoruló gyerekeknek, hogy növelje az önbizalmukat, hitet és erőt adjon számukra a további küzdelmekhez, például betegségük legyőzéséhez. Több más program mellett már ötödik éve rendszeresen elvisznek ilyen gyerekeket Eurodisney-be, szerveznek nekik fotóiskolát, drámapedagógiai foglalkozásokat tartanak epilepsziásoknak, 2002 nyarán gyermekotthonban élők festhették ki a Budapesti Ingatlan Rt. Aranykéz utcai parkolóházát, s támogatják a krónikus beteg gyerekek számára indított Bátor Tábort is.
KIÉGÉS ELLEN. „Az embernek meg kell valósítania önmagát, el kell érnie sikereket, de utána tudni kell kiszállni” – állítja Küllői Péter kuratóriumi tag, aki a CA IB pénzügyi tanácsadócég londoni részlegének igazgatói posztjáról tért haza, s társaival együtt létrehozta a Mosoly Alapítványt. Mint mondja, negyvenéves korára kiégett, rájött, hogy elmegy mellette az élet, nincs ideje a barátaira, a családjára, és már nem is érzett motivációt arra, hogy még több tőzsdei bevezetést vezényeljen le. „A pénz nem elég, olyasmit kell csinálni, ami vonzó” – fogalmaz.
Az évek során sok támogatóra tettek szert, nemcsak cégekre, de olyan vállalatvezetőkre is, akik maguk is részt vesznek a programokban. „Fontos, hogy az ember megtegye, amit tud, ami tőle elvárható, különösen azokkal szemben, akik önhibájukon kívül kerülnek kiszolgáltatott helyzetbe” – indokolja több évvel ezelőtti csatlakozását Szabó Vilmos, kuratóriumi tag, a Korn/Ferry International vezetői tanácsadó cég ügyvezető igazgatója. Úgy látja, az emberek általában ott rontják el, hogy azt hiszik, rajtuk nem múlnak a dolgok – volt idő, amikor még ő is így gondolkodott. Liptay Gabriella, a T-Mobile kommunikációs igazgatóhelyettese a lappföldi úton volt először kísérő, együtt a 18 éves lányával. Még a korábbi munkahelyén, az Ericssonnál került kapcsolatba a Mosoly Alapítvánnyal, s amikor először beszélgetett részletesebben Küllői Péterrel arról, hogy mivel is foglalkoznak, úgy gondolta, a lányának jót tenne, ha az életnek ezt a részét is megtapasztalná. Aztán úgy érezte, hiába dolgozik évek óta napi nyolc óránál jóval többet, kell, hogy maradjon energiája mások segítésére is. Így ültek fel ők ketten a lappföldi gépre öt szívbeteg gyerekkel és a gondozójukkal, kísérőként. „Ezek a 8-9 éves gyerekek sokkal érettebbek, mint a korosztályuk. Az egyik kisfiú maga figyelmeztetett bennünket, hogy ideje bevenni a gyógyszerét” – meséli Liptay Gabriella, aki a szülők gondjaiból azzal is ízelítőt kapott, hogy a pacemakeres gyerekeket a repülőtéri beléptetéskor külön folyosóba terelték és vizsgálták át, hiszen ők nem mehettek át a mágneses kapun.
ÉLMÉNYSZERZÉS. A program érzelmileg megérintette a WizzAir menedzsmentjét is. Az év közepén a Mosoly Alapítvány kérte meg őket, hogy vigyenek el egy gyerekcsapatot Eurodisney-be, kedvezményesen. Ezt meg is tették, de aztán már maguk kezdtek el azon gondolkozni, hogyan folytatódhatna a kapcsolat. Először csak pénzbeli támogatásra gondoltak, ezért indították el programjukat, hogy a téli időszakban megvásárolt és felhasznált jegyek után 100 forintot átutalnak a Mosoly Alapítvány számlájára. „Amikor egy kolléga felvetette, hogy az év végi bulit tartsuk Lappföldön, nyilvánvaló volt, hogy ez céges bulinak túl drága. Az ötlet viszont nagyon tetszett, és rögtön eszünkbe jutott, hogy a gyerekeknek nagy élmény lenne, és nekik meg is lehetne szervezni” – meséli Kázmér Natasa kommunikációs igazgató. „Jó dolog ebben részt venni” – ad szűkszavú magyarázatot a döntésre Váradi József vezérigazgató.
Miközben egyre több cég ad már pénzt jótékony célra, kevés az olyan menedzser, aki személyesen is közreműködik. S ha azt a követelményt állítjuk fel, hogy ez nyilvánvalóan ne azért történjen, mert cégénél éppen ilyen program folyik, hanem maga döntsön róla, még nehezebb ilyen vezetőre bukkannunk, ám nem lehetetlen. Juhos Andrea, a DBM karrier-tanácsadó cég ügyvezető partnere például maga is eljár abba a két VIII. kerületi óvodába, amelyet cége támogat. „Én is ebben a kerületben nőttem fel, ezért kerestünk két itteni szegény óvodát” – magyarázza. Húsvétra és karácsonyra ajándékozzák meg a gyerekeket, mindig azzal, amit az óvónők kérnek. Több gyereknek ez az egyedüli karácsonyi ajándék. Volt, hogy bábszínházi előadást kötöttek le számukra, ilyenkor is elmentek velük. Juhos Andrea egy családot is „örökbe fogadott”. Az anya Parkinson kórban szenved, ezért még az utcára sem tudja kivinni a kisgyermekét, aki emiatt a szomszédos óvodába sem juthat el. Az anya 25 ezer forintos rokkantnyugdíjából élnek. Az anyagi segítségen túl Juhos Andrea az, akit fel lehet hívni, ha baj van, például orvoshoz kell menni. „Olyasmit támogatok, ami személyesen megérint” – ad magyarázatot a választásra.
Sárvári György, a Neosys Szervezetfejlesztő és Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója úgy látja, valójában ők kapnak azzal, hogy támogatják a Fővárosi Önkormányzat Visegrádon lévő idősek otthonát. Többhetes munkával, a Szociális és Családügyi Minisztérium segítségével találták meg ezt a „legszegényebb szegényotthont”, amely sokak számára elfekvőnek bizonyul, s télre hajléktalanok is beköltöznek. Karácsonyra átutaltak nekik 200 ezer forintot, s a jövő évre kidolgoztak egy programot, amelynek keretében részben fizikai munkát végeznek majd ott, részben „azt csinálják, amihez értenek”, vagyis fejlesztő programokat tartanak a bentlakóknak és a gondozóknak. „Nem lehet elszakadni a valóságtól” – indokolja döntését Sárvári, aki coachként úgy tapasztalja, a cégek világa megfosztja a realitásérzéküktől az embereket. „Olyanok ezek a cégek, mint egy akvárium, menedzserek ülnek bennük, s azt hiszik, hogy az óceán pedig legtöbbször csak egy homályos falú, mesterségesen létrehozott üvegedény” – mondja, hozzátéve, hogy megfásult, kiégett üzletembereknek hihetetlen élményt és energiát ad, ha le tudnak jutni olyan szintekre, mint a szegénység, a betegség. Ennek gyógyító ereje van, amelynek segítségével vissza tudnak találni saját emberi mivoltukhoz – mert az üzleti világ kiüresít.
„A szegény emberek „földközelben”, őszinte, illúziómentes világban élnek, ahol a dolgok valóságosak; az érdekorientált világban sosem találkozunk ezzel” – állítja Sárvári, aki azzal is tisztában van, hogy nem minden jótékony menedzser ezt az őszinteséget keresi. Ha valaki tényleg képes a szeretetre, az együttérzésre, akkor a munkahelyén is így bánik a beosztottaival. Nem lehet egy napig jótékonykodni, azután pedig elnyomni a munkatársakat. Ha valaki mégis így viselkedne, annak a jótékonyság egyszerűen csak egy trendi dolog. Igaz, ez esetben is okozhat örömet.
